A H-Wrestling Hall of Fame-je


Írta: KWP, ekkor: 2012. január 03.


Üdvözlünk, és Tisztelettel köszöntjük minden kedves olvasónkat az új naptári évben!

A H-Wrestling minden évben kiosztja a maga díjait a pankráció résztvevőinek, de természetesen ezt nem hasraütésszerűen tesszük, hanem a weboldalunk és közösségünk olvasóinak szavazatai alapján!

A tavalyi évet - hagyományunkhoz méltóan - ezúttal is egy 1 hónapos, 4 fordulós, nagy évvégi szavazáshullámmal zártuk, ahol is Ti, kedves Olvasók szavazhattatok a legjobb és legrosszabb dolgokra, melyeket 2010 folyamán a pankrációban megtapasztaltatok!

Idén is sokan szavaztatok, utólag is köszönjük mindenkinek, aki szavazatával hozzájárult ahhoz, hogy a végeremény minél reprezentatívabb legyen!
  A szavazások utolsó köre is lezárult ezennel (egyúttal figyelmetekbe ajánljuk az új szavazást a jobb alsó sarokban), a 2011-es H-Wrestling Slammy cikk ezekben a pillanatokban is készül.

Mialatt azonban összesítjük az eredményeket (persze, kit is akarunk átverni? Nem kell összesítenünk semmit, a számítógép az egészet már rég elvégezte helyettünk), szóval mialatt várunk az eredményhirdetésre, elevenítsük fel a korábbi évek eredményeit, hiszen van mire visszatekintenünk!
Egyrészt egy kicsit nosztalgiázunk, másrészt a mostanában csatlakozott új olvasók is belátják majd, hogy ezek az év végi szavazások tényleg jelentősek nálunk: olvasóink segítségével immár 7 éve, minden évben sikerül megtalálnunk a 'legeket', ráadásul elég jó hibaszázalékkal!

Úgyhogy a HWF Slammycikk előestéjén nézzük most át, hogy a korábbi években Ti (vagy épp még nem csak Ti) miket jelöltetek a díjainkra! A H-Wrestlingnél 2004 óta folynak ezek a szavazások, minden év végén!

A következő dolgokat szoktuk megkérdezni minden év végén az adott évről:
- A legjobb pillanat
- A legrosszabb pillanat
- A legjobb meccs
- A legjobb PPV adás
- Hanyasra értékelnéd a TNA, és a WWE éves teljesítményét?

Lássuk a korábbi évek nyerteseit!


2004

Legjobb meccs:

3. helyezett: Triple H vs. Shawn Michaels Hell in a Cell (WWE Bad Blodd)
2. helyezett: Triple H vs. Chris Benoit vs. Shawn Michaels (WWE Wrestlemania 20 főmeccs)
Győztes: Randy Orton vs. Mick Foley hardcore meccs (WWE Backlash)

A 2004-es legjobb meccs mint látható, a Randy Orton vs. Foley hardcore meccs volt. Erre a meccsre emlékszem is: ez volt Randy Orton karrierjének az első igazán bevállalós vérzős hardcore meccse. És azt mind tudjuk, hogy ha valaki Mick Foleyval lép be egy ringbe, ott valószínűleg az addigi kis szüzies lelkivilága véget ér. Nem volt ez másképp Ortonnal sem: emlékszem, Mick Foley kiszórt egy zsák rajzszöget a ring közepére. (Ez akkoriban újdonságnak számított a WWE-ben.) Mindenki azt kezdte figyelni, hogy Foley ruhában verekszik, míg Randy Orton félmeztelenül. Így szinte mindenki arra gondolt, hogy Foley lesz az, aki a testével megízleli a rajzszegeket, hiszen valószínűleg valami védőruha van rajta. Nos, az élő adás nézői egyszerre ordítottak fel a meglepetésükben és együttérzésükben, amikor néhány perccel később Randy Orton csupasz teste landolt a rajzszegek között, tiszta eséssel, több méter magasról rádobva. Talán ez volt az első olyan pillanat, amikor Randy - életében először - kivívta a nézők tiszteletét valamiért.

Legjobb PPV:

3. helyezett: TNA Turning Point
2. helyezett: WWE Taboo Tuesday
Győztes: WWE Wrestlemania 20

Legrosszabb pillanat:

3. helyezett: Holtverseny: Big Show ledobja Kurt Angle-t a tetőről a Smackdownon, majd megjelenik Kurt alatt a vértócsa. ÉS: a Summerslamen megrendezett Diva Dodge meccs
2. helyezett: A Tough Enough-os szegmensek a Smackdownon
Győztes: Undertaker évi szereplése

Igen, hát itt kezdődött el a sztori, amiből az lett, hogy - sztori szerint - Kurt Angle bő fél évig tolókocsiban mutatkozott kizárólagosan.
A Tough Enough valóságshow 3. szezonján a WWE csavart egy nagyot: nem önálló műsorral jelentkezett a Tough Enough, hanem beintegrálták a Smackdownba: minden Smackdownon voltak kicsi (vagy nagy) jelenetek a Tough Enough szereplőivel. Kb. olyan volt az egész, mint most a WWE NXT. Azzal a különbséggel, hogy míg a mai rajongók ezt élvezik, addig akik 2004-ben nézték aktívan a WWE-t, azok az emberek ezt a szarzuhatagot simán bejuttatták a legrosszabb pillanatok közé, kifejezve ezzel nemtetszésüket. A győztes pedig Undertaker volt... de hogy őszinte legyek, én már nem emlékszem rá, hogy miért! Tessék felütni egy Google-t, vagy Wikipediát, és utánanézni, hogy szerintetek is olyan botrányosan rossz volt-e Undertaker 2004-ben, mint ahogy 2004-ben olvasóink egyöntetűen gondolták!

Legjobb pillanat:

3. helyezett: A Fox Sports és a TNA megállapodásának pillanata
2. helyezett: Randy Orton kezet fog és összeölelkezik Ric Flairrel a meccsük után a Taboo Tuesday-en
Győztes: Chris Benoit megnyeri a bajnoki érmet a Wrestlemania főmeccsében

Chris Benoit, Chris Benoit... egy nagyszerű pankrátor (ahogy a szavazás is ezt mutatja), rövidesen egy borzalmas véggel...

Iskolai osztályzatokban:
Hanyasra értékelték az olvasók a WWE 2004-es évét: 3,77-re.

2004-ben a TNA-t még nem értékeltük iskolai osztályzatokban.

Ezek egyébként érdekes dolgok lesznek. 2004-ben még nem, de 2005-től már a TNA-t is lehetett értékelni iskolai osztályzatokban. Érdekesek lesznek az összehasonlítások, meglátjátok rövidesen!

2005

A 2005-ös év "Legrosszabb pillanat" szavazása egy immunitást nyert jelöléssel indított: ez volt ugyanis az az év, amikor is Eddie Guerrero elhunyt. Így poszthumusz, a szavazásoktól függetlenül mindenki egyetértett abban, hogy EZ volt a legrosszabb dolog az évben, nem is érdemes rá szavazni. Azonban, ami a valódi szavazás eredményeit illeti:

Legrosszabb pillanat:

3. helyezett: A Tim White szegmens az Armageddonról
2. helyezett: Holtverseny: Muhhamad Hassan kirúgása, illetve JR végbélműtétes jelenete
Győztes: Matt Hardy valós életbeli sztorija (Lita félrek*rása Edge-el, Matt Hardy kirúgása)

Hát volt mire szavazni Eddie-n kívül is!
Némi emlékeztető: az Armageddon adáson (amely enélkül is egy piszkosul semmitmondó, időhúzó PPV volt 2005-ben) volt egy szegmens, melyben Josh Matthews interjút készített egy régi WWE-bíróval, Tim White-al, a bárjában. A jelenetből kiderült, hogy Tim White rendkívül depressziós valamiért. A szegmens pedig azzal zárult, hogy Tim White a kezébe vett egy shotgunt, a fejéhez tartotta... a kamera diszkréten elfordult, majd egy dörrenést hallottunk, és Josh Matthews pocsékul elszínészkedett meglepődött arcát.
Mi nézők, sokáig nem tudtunk szabadulni az élménytől.

Ami a második helyezettet illeti, ez is mókás volt. Itt volt nekünk egy arab karakter a WWE-ben, akit Muhhamad Hassannak hívtak, és - természetesen - heel volt, jó amerikaiak módjára. Történt egy nem túl szép nyári délelőttön, hogy Londonban az al-kaida terrortámadást hajtott végre a metróban, bizonyára erre sokan emlékeztek a hírekből. Nos... néhány infó:
- A terrortámadás egy csütörtöki napon történt
- A Smackdown felvételei kedden történnek meg...
- ... és csütörtökön kerülnek adásba. (2005-ben legalábbis még csütörtökönként volt a Smackdown.)

Kedden a WWE egy olyan szegmenst helyezett el a műsorban, amelyben is Hassan, és maszkos terrorista barátai 'terrortámadást' intéznek Undertaker ellen. A jelenetben tipikusan olyan eszközöket használtak, hogy a nézőnek egyértelművé váljon: terrortámadáshoz akarják hasonlítani a jelenetet. Kedden, a felvételkor ezzel még nem is volt baj.
Annál nagyobb baj volt azonban, hogy ez csütörtökön került adásba, AZNAP amikor délelőtt az al-kaida lecsapott Londonban, és az egész világ meg volt rémülve.

A WWE ugyan kivághatta volna a jelenetet, mielőtt adásba kerülne, de nem tette! A jelenet lement, közfelháborodást okozott, és mivel kellett egy bűnbak, Hassant azonnali hatállyal kirúgták a WWE-től! Egészen pontosan Mark Capoli-t rúgták ki (aki Mohammad Hassant játszotta a műsorban), akiről mint tudhatjuk, semmi más, csak egy pankrátor, egy 'színész', aki mindössze eljátszotta azt a jelenetet, amire a forgatókönyvírók rákényszerítették. Egyébként olasz származású a fickó, nem arab.

Legjobb meccs:

3. helyezett: Eddie Guerrero vs. Rey Mysterio létrás meccs (WWE Summerslam)
2. helyezett: Matt Hardy vs. Edge ketreces meccs (WWE Unforgiven)
Győztes: Money in the Bank meccs (WWE Wrestlemania 21)

Igen, itt a legjobb meccsnél érdemes odafigyelni a 2. helyezettre, különösen annak fényében, hogy a legrosszabb pillanatot Matt Hardy nyerte. Hogy mivel is? Elolvasható ebben a cikkben, ami 2005-ben, az események sűrűjében íródott!

Legjobb PPV:

3. helyezett: WWE Summerslam
2. helyezett: WWE Wrestlemania 21
Győztes: ECW One Night Stand

Legjobb pillanat:

3. helyezett: Holtverseny: Christian debütálása a TNA-ben, Cena debütálása a RAW-n, Kurt Angle és Christy Hemme Wrestlemaniás filmparódiája, Matt Hardy visszatérése a RAW-ra
2. helyezett: Boogeyman megjelenései
Győztes: Paul Heyman shoot-promója az ECW One Night Standen

A legjobb PPV, és a legjobb pillanat díját is a 2005-ös ECW One Night Stand vitte: ez volt az a PPV, amely egyszer és mindenkorra olyan magasra emelte a rajongók elvárásait, amilyen magasan még sose voltak. Minden idők egyik legőszintébb, legtöbb érzelemmel dúsított adása volt, a nagy ECW szervezet utolsó igazi nekifutása. Ééés itt is van egy Matt Hardy... mindenképp érdemes elolvasni a cikket :)

Iskolai osztályzatokban:
Hanyasra értékelték az olvasók a WWE 2005-ös évét: 3,1-re.
Hanyasra értékelték az olvasók a TNA 2005-ös évét: 2,4-re.

2005-ben tehát az olvasók szerint a WWE megverte a TNA-t Magyarországon, 3.1 a 2.4 ellen.

2006

Legjobb PPV:

3. helyezett: TNA Sacrifice
2. helyezett: Négyes holtverseny: WWE New Years Revolution, TNA Bound For Glory, TNA Turning Point, WWE Wrestlemania 22
Győztes: WWE Unforgiven

Legjobb pillanat:

3. helyezett: Edge megveri John Cenát a New Years Revolution adáson
2. helyezett: Kurt Angle debütálása a TNA-ben
Győztes: A DX újjáalakulása

Legrosszabb pillanat:

3. helyezett: Eugene fikázik a Backlashen ;)
2. helyezett: Cena visszanyeri Edge-től az érmet Torontóban
Győztes: Vickie Guerrero szereplései

Érdemes megnézni a legjobb pillanat 3. helyezését, és a legrosszabb pillanat 2. helyezését :D Elég sok mindent elmond.
2006-ban ugyanis szinte mindenkinek herótja volt John Cenától. 2005 volt a legelső igazi "John Cena"-év. 2006-ot egy New Years Revolution című PPV-vel nyitottuk, melynek a főmeccse egy Elimination Chamber volt. Az adás végén haraptuk a párnát és kapartuk a falat kínunkban, amikor azt láttuk, hogy minden reménykedésünk ellenére John Cena ISMÉT NYERT! Merthogy nyert!
Ekkor azonban: megszólalt a semmiből Edge zenéje! Edge berohant, és közölte, hogy MOST szeretné beváltani a tavalyi Wrestlemanián elnyert Money in the Bank táskát! Egy életerős és kipihent Edge, egy fáradt, szanaszét vert John Cena ellen!
Nos, a meccs kb. 3 percen át tartott, és még így is sok olyan pillanata volt, amikor biztosak voltunk benne, hogy John Cena itt is nyerni fog! Amikor Cena felállt egy spear-ből amit Edge-től kapott, mi nézők pont úgy téptük a hajunkat dühünkben, ahogyan Edge tette a ringben! Aztán megtörtént a csoda amire vártunk: 1-2-3! A közönség és a nézők egy emberként számoltak a bíróval, Edge győzelmére!

Aztán néhány héttel később Cena visszanyerte az egészet. Mint látható, számunkra ez volt az egyik legrosszabb pillanat 2006-ban.

És ez volt az az év is, amikor Kurt Angle megjelent a TNA-ben! Ez tényleg egy jó dolog volt!
Valamint, a DX újjáalakulása megnyerte a legjobb pillanat díját... itt még naívak voltunk, és nem sejtettük, hogy ez valójában micsoda szarlapátolásnak lesz a kezdete!

Legjobb meccs:

3. helyezett: Edge vs. John Cena TLC meccs - WWE Summerslam 2006
2. helyezett: Edge vs. Mick Foley hardcore - WWE Wrestlemania 22
Győztes: LAX vs. AJ Styles & Christopher Daniels - TNA Bound For Glory 2006

Iskolai osztályzatokban:
Hanyasra értékelték az olvasók a WWE 2006-os évét: 3,25-re.
Hanyasra értékelték az olvasók a TNA 2006-os évét: 3,61-re.

2006-ban tehát az olvasók szerint a TNA megverte a WWE-t Magyarországon, 3.61 a 3.25 ellen.

2007

Legjobb meccs:

3. helyezett: Christian Cage vs. Kaz (TNA Genesis 2007)
2. helyezett: Triple H vs. Randy Orton, Last man Standing (WWE No Mercy 2007)
Győztes: Batista vs. Undertaker (WWE Wrestlemania 23)

Legjobb pillanat:

3. helyezett: Booker T debütálása a TNA-ben
2. helyezett: John Cena lesérülése, és emiatt eltűnése a képernyőről
Győztes: Chris Jericho 2007-es visszatérése

Ahogy az előző bekezdéses gondolatmenetet folytatom, látszik amiről beszélek: 2006 IS John Cena éve volt, így amikor végre valahára lesérült, emiatt számíthattunk rá, hogy végre nyugtunk lesz tőle egy kicsit, ez a legtöbb embert annyira felvidította és felszabadította, hogy kishíján Cena sérülése lett az, aminek a legjobban örült a H-Wrestling olvasótábora! De nem, hiszen Chris Jericho hiányának befejezése vitte a pálmát! Booker T is 2007-ben debütált a TNA-ben: hát... bevallom, több reményt fűztünk a dologhoz, mint ami lett belőle.

Legjobb PPV:

3. helyezett: WWE Royal Rumble
2. helyezett: WWE Wrestlemania
Győztes: TNA Bound for Glory (Toronymagasan! Többszörösét kapta szavazatilag, mint az összes többi opció együttvéve)

Na ez nem volt semmi! A TNA-nek ez volt az első olyan éve, amikor elkezdett magára találni! Itt vezették be a 2 órás Impacteket, amellyel felvezették minden idők egyik legjobb TNA PPV-ját, a 2007-es Bound for Gloryt! Az elejétől a végéig ötcsillagos adás volt, kiváló meccsekkel, kiváló atmoszférával, profizmussal, normális méretű arénával, és egy Kurt Angle vs. Sting főmeccsel - a két ember ott találkozott egymással életében először meccs keretei között: korábban soha nem szerepeltek ugyanannál a wrestlingszervezetnél. Nagyszerű volt!
Ezt a szavazások is bizonyították: a 3. és a 2. helyezettre jött amolyan 5-6-7 szavazat külön-külön... a Bound For Gloryra hatvan-valamennyi szavazat! A szavazók 85%-a a BFG-re szavazott, semmi másra! Hihetetlen meglepetés volt, de ez az év a TNA-é volt, ahogyan látszódni fog mindjárt az iskolai osztályzatoknál is!

Legrosszabb pillanat:

3. helyezett: holtversenyben Rey Mysterio visszatérése, és a Donald Trump vs. Rosie O'Donell meccs a RAW-n
2. helyezett: Annak kiderülése, hogy Hornswoggle valójában Mr. McMahon fia
"Győztes": Chris Benoit halála, és annak körülményei

Ééés akkor itt is meg lehet állni. 2007 volt a pankráció sötét éve. Nem csak Benoit-halála miatt (bár nagyban hozzájárult), hanem ebben az évben gyakorlatilag MINDEN amit a WWE csinált, égetnivaló fos volt. Mindenki egyetértett 2008 elején abban, hogy a 2007-es az az év, amit EL KELL FELEJTENI. Egyszerűen MINDENKI lesérült, mindenért. Top pankrátorok sérültek le egész év folyamán, szinte nem volt hónap, amikor ne sérült volna le nagyon komolyan valamelyik nagykutya. Ebben az évben lett Great Khali világbajnok, és ebben az évben robbantották fel a limójában McMahont is. Ebben az évben volt Donald Trump a Wrestlemanián (kopaszra borotválva Vince-t), és ahogy a szavazásokból látszódik, ebben az évben rendezték meg a Trump. vs. O'Donell szörnymeccset, imitátorokkal. Hornswoggle teret kapott 2007-ben, és ha nincs valakinek már a látványától puszta agyhúgyköve, rögtön az is kiderült, hogy ő Shane és Stephanie legkisebb testvére. Szar, szar, szar, fos, húgy, szar!

És mindezt meg is koronázta a Benoit-ügy. Chris Benoit, aki egyik szombat este hazamenvén, egy hirtelen ötlettől vezérelve megfojtotta fiát és feleségét, majd önmagát is felakasztotta. Amióta én lassan 13 éve pankrációt nézek, nem volt (hála az égnek) még egy ilyen sztori, és nem tudok még egy ilyen szomorú történetet. Főleg ami ezután történt: a WWE - visszamenőleg is - mindent eltüntetett Benoitval kapcsolatban. Tabu lett a neve, újranyomtatták a DVD-k borítóját (kiszedve a nevét), a műsorokat nem egyszer úgy szerkesztették újra, hogy Benoit jelenetei teljes egészében kimaradjanak. Szomorú, szívszorító ami történt. Ez volt 2007 (és egyúttal minden idők) legrosszabb dolga a pankrációban, ehhez semmiféle kétség nem fér. A pankrációs iparág a mai napig sem tért napirendre afölött, ami akkor történt.

Iskolai osztályzatokban:
Hanyasra értékelték az olvasók a WWE 2007-es évét: átlagot számolva 2,38-ra.
Hanyasra értékelték az olvasók a TNA 2007-es évét: átlagot számolva 4,1-re.

Ééés megtörtént a meglepetés:
2007-ben az olvasók szerint a TNA fölénnyel megverte a WWE-t Magyarországon, 4.1 a 2.38 ellen.

A szavazatok és a számok hűen tükrözték amit említettem nemrég: a WWE 2007-ben nézhetetlen volt, és ez volt az első év, amikor a TNA elkezdett valódi alternatívája lenni a szervezetnek. Meg is látszott az olvasóink szavazatain.

2008

Legjobb pillanat:

3. helyezett: A Main Event Mafia megalakulása a TNA-ben
2. helyezett: CM Punk beváltja a Money in the Bank táskát
Győztes: Ric Flair búcsúztatása a RAW-n

2008-ban javult egy kissé a helyzet. A TNA elindult egy új fősztorival, ez volt a Main Event Mafia. Egyfajta nWo klón, kissé más köntösben. Valamint ez volt az az év, amikor elbúcsúztunk Ric Flairtől (legalábbis, ekkor még azt hittük), és egy csodálatosan szép búcsúztatást adtunk neki, közvetlenül a Wrestlemania utáni RAW-n.

Legjobb PPV:

3. helyezett: WWE No Way Out
2. helyezett: WWE Armageddon
Győztes: WWE Wrestlemania 24

Legjobb meccs:

3. helyezett: Ric Flair vs. Shawn Michaels - WWE Wrestlemania 24
2. helyezett: Undertaker vs. Edge TLC meccs - WWE One Night Stand
Győztes: Money in the Bank meccs - WWE Wrestlemania 24

Itt látható, hogy Flair búcsúmeccse is bekerült a legjobbak közé. Azonban a legjobb (és leglátványosabb) meccs idén is (akárcsak 3 évvel ezelőtt) a Money in the Bank meccs lett, a legjobbnak ítélt PPV-n, a Wrestlemanián.

Legrosszabb pillanat:

3. helyezett: Gene Snitsky kirúgása
2. helyezett: Undertaker a 'pokolba' dobja Edge-et
Győztes: John Cena meglepetésszerű visszatérése és győzelme a Royal Rumble-ön

Hát 2008-ban is kaptunk elég trutyit az arcunkba. Az, hogy Snitskyt kirúgták, még kibírható. Ami már inkább kiverte a biztosítékot egyeseknél az az, amikor Undertaker bedobta Edge-et közvetlenül a POKOLBA, Jim Ross pedig úgy adta el az egészet, mintha számára ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. A dolog annyira szar volt, hogy rögtön meg is ihletett egy cikkre a témával kapcsolatban, itt elolvasható.
És hát mi más lett volna a legrosszabb dolog, mint az, hogy úgy kezdjük el az évet, hogy kedvenc John Cenánkat visszaeszi a fene, de ez még kevés: rögtön a Royal Rumble-t is megnyeri! Mindezt mindenféle előjel nélkül, hogy fel se tudj rá lelkileg készülni! 
Hála az égnek azóta már tudjuk, hogy a félelmünk kissé alaptalan volt: Cena visszajött és azóta is itt van ugyan, de már messze nem annyira elviselhetetlen, mint néhány éve volt! Persze, meglátjuk, hogy a 2010-es szavazatok is ezt bizonyítják-e majd?

Iskolai osztályzatokban:
Hanyasra értékelték az olvasók a WWE 2008-as évét: átlagot számolva 3,25-ra.
Hanyasra értékelték az olvasók a TNA 2008-as évét: átlagot számolva 3,27-re.

2008-ban tehát csaknem holtverseny született, azonban az olvasók szerint a TNA mégis megverte a WWE-t (még ha csak egy picivel is), 3.27 a 3.25 ellen. Érdekes.

2009

Lássuk hát, 1 évvel ezelőtt ilyenkor mit gondoltatok a dolgokról!

Legjobb pillanat:

3. helyezett: Chris Jericho és Edge megnyerik a tag-team érmeket
2. helyezett: Holtverseny: Christian visszatérése a WWE-be, és AJ Styles TNA-bajnoksága
Tavalyi Győztes: Hulk Hogan megérkezése a TNA-be!

Ejjj, szépen diszkréten elmosolyodom mialatt elolvasom a tavalyi győztest :). Nem gondoltátok volna még akkor, mi...? :D Azt, hogy a tavalyi győztes az idei legrosszabb kategóriában fog indulni, sőt nem csak indulni, de még csak rossz helyen sem fog végezni :). Persze ezt ne tekintsétek spoilernek, bár nem hinném, hogy bárki meglepődne ha azt mondanám, hogy ugyanez a dolog ott lesz a top3-ban idén is, csak egy teljesen másik fordulóban...

Legjobb meccs:

3. helyezett: AJ Styles vs. Samoa Joe vs. Christopher Daniels (TNA Turning Point)
2. helyezett: CM Punk vs. Jeff Hardy TLC meccs (WWE Summerslam)
Tavalyi Győztes: Shawn Michaels vs. Undertaker (WWE Wrestlemania 25)

A legjobb meccsnek tavaly Michaels és Taker meccsét gondoltátok, ráadásul - akárcsak néhány éve a TNA Bound for Glory esetében - itt is nagyon érezhető volt az elhúzás. AJ Styles... Samoa Joe... Christopher Daniels... hát, bevallom őszintén nem emlékszem már a meccsre magára, de azt tudom, hogy ez a 3 ember neve mindig garancia arra, hogy egy meccsből nagyon jó, kiváló meccs váljék!

Legjobb PPV:

3. helyezett: TNA Turning Point
2. helyezett: WWE Wrestlemania 25
Tavalyi győztes: WWE No Way Out

Legrosszabb pillanat:

3. helyezett: Hornswoggle teljes éves tevékenysége
2. helyezett: Szomorú halálesetek: Umaga és Test halála
Tavalyi legszarabb Győztes: A PG bevezetése a WWE-ben (és egyúttal a vér kivonása)

Hornswoggle-t 2009-ben is nagyon szerettük, ez látszik.
Sajnos tavaly ismét nagy nevektől búcsúztunk el: Sem Test, sem Umaga nincs már köztünk. Test ráadásul - ha nem csalnak az emlékeim - öngyilkosságot követett el. És hát a tavalyi legrosszabb dolognak itt van valami, amiről máig is megoszlanak a vélemények... a WWE teljes egészében, és immár palástolás nélkül átment gyerekműsorba. Lehet vitatkozni azon, hogy ez most összefüggésbe hozható-e Linda McMahon kampányával vagy sem... lehet arról is vitatkozni, hogy a lojális nézők megtartása, vagy a magasabb bevétel a fő cél... azt hiszem ez egy olyan téma, amelyről sokáig el lehet vitatkozni, és talán egyszer el is fogunk. Az mindenesetre biztos, hogy 2009-ben ez volt a legrosszabb dolog, ami a pankrációban megtörténhetett. Legalábbis, a szavazó olvasók így gondolták.

Iskolai osztályzatokban:
Hanyasra értékelték az olvasók a WWE 2009-es évét: átlagot számolva 3,47-ra.
Hanyasra értékelték az olvasók a TNA 2009-es évét: átlagot számolva 3,41-re.

2009-ben tehát ismét csaknem holtverseny született, ezúttal azonban már a WWE javára: az olvasók szerint a WWE megverte a TNA-t (még ha csak egy picivel is), 3.47 a 3.41 ellen.

2010

A legjobb meccs:

3. helyezett: Kurt Angle vs. Mr. Anderson (TNA Lockdown)
2. helyezett: Icarus vs. Renegade (HCW, Oli Sörkert)
1. helyezett: Holtverseny: Shawn Michaels vs. Undertaker (Wrestlemania) és Beer Money vs. MCMG (Best of 5 series)

A 2010-es volt az első év, amikor Magyarország a saját otthonában láthatott pankrációt. Több téren is igaz ez. Egyrészt a Viasat6 segítségével megérkezett a WWE az országba, másrészt megalakult az első magyar pankrációs szervezet, a Hungarian Championship Wrestling. A HCW pedig sikerre született: bár a műsoraik egy relatíve kis létszám előtt zajlottak (3-400 ember), mégis olyan jó hangulatot sikerült teremteniük a magyar srácoknak, hogy a H-Wrestling törzsközönsége több kategóriában is díjazta őket. Itt pl. az Oli Sörkertbeli meccset díjazták, melyet Icarus és Renegade játszott egymás ellen. És nem ez az egyetlen kategória, amelyben a HCW virtuális díjat nyert el.

A legjobb PPV:

3. helyezett: Holtverseny: WWE Royal Rumble és TNA Lockdown
2. helyezett: WWE Money in the Bank
1. helyezett: WWE TLC

2010-ben egy érdekes dolog történt: ha visszanézitek a korábbi 'legjobb PPV' győzteseket, mindenhol ott volt a WWE Wrestlemania. Nem mindig nyert, de mindig benne volt a top3-ban. Ezidáig. 2010-ben ugyanis a Wrestlemania sehol sem volt (vagyis, tulajdonképpen a 4. helyezett lett amit nem díjazunk már). A pálmát az év legvégén megrendezett TLC adás vitte 2010-ben, ráadásul méltón!

A legrosszabb pillanat:

3. helyezett: A Wrestlemanián lezajlott Bret Hart vs. Vince McMahon 'meccs'
2. helyezett: Hulk Hogan és csapata (finoman szólva) nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket
1. helyezett: John Cena gyors, semmitmondó visszatérése a kirúgása után

Akárcsak az elmúlt jópár évben folyamatosan, az olvasóink 2010-ben is gyűlölték John Cenát, ez méltán látszik ennek a szavazásnak az eredményéből! John Cenát a történet szerint kirúgták 2010-ben... ám mielőtt bárki fellélegezhetett volna, Cena alig másfél héttel a nagy 'kirúgása' után visszatért a WWE-be, és folytatta mintha mi sem történt volna. Az olvasóinkat ez olyannyira megviselte lelkileg, és károsan hatott a későbbi fejlődésükre, hogy egyöntetűen megszavazták ezt a dolgot az év legrosszabb dolgának!
Kevéssel maradt le tőle persze Hulk Hogan és Eric Bischoff, akikkel kapcsolatban már 2010-ben elszállt szinte minden remény, hogy a TNA-vel bármi értelmeset tudnak kezdeni.

A legjobb pillanat:

3. helyezett:
Holtverseny: The Miz bajnok lesz, ÉS A Nexus megjelenése a WWE-ben
2. helyezett: A HCW (HWE) idei felemelkedése és rendezvényei
1. helyezett: HBK búcsúztatása

A legjobb pillanat (vagy akár hívhatnánk 'legjobb dolog' kategóriának is) témában ismét megjelent a magyar HCW szervezet, ezúttal is előkelő helyet szerezve. Továbbá 2010 a Nexus éve volt a WWE-ben, ez a harmadik lett, holtversenyben Miz bajnokká válásával. (Feltűnően sok volt egyébként 2010-ben a holtverseny, dehát ez egy ilyen év volt.)
2010-ben pedig elbúcsúztunk Shawn Michaelstől hivatalosan, az ő búcsúja pedig talán ha nem is a legjobb, de mindenképpen az egyik legemlékezetesebb pillanat volt 2010-ben a pankráció világában.

Iskolai osztályzatok alapján:

A TNA 2010-es évének értékelése: 2,91
A WWE 2010-es évének értékelése: 3,36

2010-ben tehát az olvasók szerint a WWE megverte a TNA-t: 3,36-ra a 2,91 ellen. Jelentősre nőtt a különbség a két szervezet között 2010-ben a magyar olvasók szemében. Bár a TNA továbbra is viszonylag erősen jelen van, a WWE felé elhúzott a mérleg erősen.

Fura. 2008 és 2009-ben fej-fej mellett haladt a TNA és a WWE. 2008-ban a TNA nyert egy arasznyival, míg 2009-ben a WWE. (Ezeknél a szavazásoknál minden esetben legalább 100 ember szavazott, tehát még az is elmondható talán, hogy a szavazás eléggé reprezentatív volt.) Vajon idén hogyan alakul majd? A 2011-es évet mely szervezet nyeri a H-Wrestling olvasóinál?

Merthogy amiket itt ma felsoroltam, ezek a korábbi évek nyertesei voltak. Azonban épp lezárult egy naptári év, épp befejeztük 2011-et, és épp befejeztünk egy újabb szavazási hullámot, ezúttal 2011-re vonatkozóan.

Mik lesznek az elmúlt év legjei, és számadatai? Melyek lesznek azok a meccsek, PPV-k, és pillanatok, amik méltón beállhatnak majd a fenti Hall of Fame listába? Milyen irányba változott a WWE és a TNA megítélése az elmúlt egy évben Magyarországon?

  Ez mind-mind kiderül rövidesen, amikor is megtartjuk a 2011-es eredményhirdetést!

Tartsatok velünk akkor is, és tudjátok meg, kik/mik állnak be a fenti sorba, mik kerülnek bele az IDEI nagy kalapba!

Stay Tuned!
 


Szavazás

2012-ben a pankra helyezete/színvonala szerinted:

1 citrommag

Néhány szó arról, hogy miért is nem lett bajnok Lex Luger a Wrestlemania 10-en:
Luger ugyanis kőkeményen berúgott 2 nappal a Wrestlemania előtt, és részegen a kocsmában jó nagy pofával...