Több mint egy év után... Shoot Interjú Walls of Jericho-val!


Írta: PixelTM, ekkor: 2011. július 11.

FINALLY! Több mint egy év után a shoot interjúk visszatérnek a H-Wrestling oldalára. Azért ezt a cikktípust választottam első cikkemnek a H-Wrestligre, mert mikor én idetaláltam, ezeken szórakoztam a legjobban. Ezekből az interjúkból megtudhatjuk, hogy ki rejtőzik a felhasználónév mögött, mit szeret csinálni, mi a hobbija stb.
Első interjú alanyom nem más, mint a fórum egyik legaktívabb tagja, Walls of Jericho. Hogyha megakarjátok tudni, hogy kicsoda ő, akkor kattintsatok a tovább gombra a bevezető alatt, és olvassátok el az interjút. Azt hiszem megéri. ;)


Először is, mint azt már megszokhattuk, kérlek mutatkozz be pár mondatban az olvasóknak. Ki vagy te, mit érdemes rólad tudni? Ki rejtőzik a felhasználónév mögött?
A bíróság által bejegyzett nevem: V. Ernő I.r. vádlott. :) Miskolcon születtem az i.sz. 1984-ik esztendőben Miskolc városában. Végzettségem szerint non-profit menedzser és intézményi kommunikátor vagyok. Csupa ilyen jól hangzó, de valójában semmire sem jó papír. Immár 6 éve Debrecenben élek, kellemes egy város, de sokszor vágyódom haza Borsodba...az egy tökéletes megye...vannak hegyek, síkvidék, folyók, tavak...készítenek minőségi sört Borsodban, pálinkát Abaújban, bort a Zemplénben...mi kell még? Nagy tisztelője vagyok a borászoknak, s igyekszem minél több borfesztiválon, pincelátogatáson részt venni. Amellett, hogy finom borokat kóstol az ember, sok mindent megtudhat annak készültéről. Ami engem meglehetősen érdekel...lévén, hogy a családnak is van saját szőlője Hegyalján, csak mindig tovább adják másnak...na ezen szeretnék majd egyszer változtatni. Amikor csak tehetem eljárok biciklizni, eddig 60 km volt a rekord...még gyakorolni kell a Tour de France indulás előtt, azt hiszem. Internetezni viszonylag sokat szoktam, részben a munka miatt, részben azért, mert sok a külföldre került barát. S ennek köszönhető az is, hogy rátaláltam erre a fórumra.  

Mikor és hogyan ismerkedtél meg a pankrációval, és mi ragadott meg benne, hogy még a mai napig is követed az eseményeket?
2009-ben öcsém kezdte el nézni a pankrát az Eurosporton...néha én is odafigyeltem, aztán elkezdtünk letölteni Raw adásokat...majd Smacket és jöttek a PPV-k...ő fél év után feladta a dolgot, mert nem volt ideje már minden adást megnézni, de hát én a munkahelyen is tudom nézni, szóval ott ragadtam. Manapság már nem nézek minden adást meg vagy végig, de igyekszem tisztában maradni az aktuális történésekkel. Annak idején elég sok sorozatot néztem, de miután vége lett a Csillagkapunak és a Lostnak is elment a kedvem a sorozatozástól és a pankra némileg újdonságot jelentett a szokványos dolgokhoz képest. Az tetszett meg leginkább, hogy hetente több adás is van, így gyorsabban pöröghetnek az események és nem kell attól tartani, hogy csak 22 epizód van egy évben.

Kedvenc:
Étel - Pasta Carbonara, Fánk, Sós perec
Ital - Cognac, Tokaji bor, Coca Cola, Naturaqua Emotion, tejes/jegeskávé
Film - Forrest Gump, Bourne-trilógia, a Coen tesók filmjei.
TV műsor - Lost, Csillagkapu.
Színész / Színésznő - Matt Damon/Scarlett Johansson
Zene - Rock és Trance...nem egy szokványos kombináció :)
Könyv - Stephen King: Ragyogás. Nem vagyok egy könyvmoly, de azok közül amiket olvastam, ez fogott meg a leginkább.
Videojáték - Fifa World Cup 98, Heroes of might & magic 3...ezekkel a mai napig szívesen játszom, ha találok olyan gépet, amin elindulnak...
Böngésző - Opera/Chrome...néha IE9-et is használok...a Firefoxnál bármi jobb :) Magyarország kedvenc böngészője...no comment...
Szervezet - WWE
Meccs - Jericho vs Michaels @ WM XIX Minden közös pillanatuk aranyat ért számomra. Szívesen visszanézem bármikor.
Pankrátor - Chris Jericho...főleg az honest man karaktere fogott meg.

Van olyan független szervezet, amit rendszeresen nézel? Ha igen, mit szeretsz a független pankrációban?
Rendszeresen egyiket sem szoktam nézni, de elég sokat kalandoztam már a Shimmer, ROH, DGUSA világában. Van egy sajátos bája, ahogy ezek a srácok odateszik magukat minimális összegekért, sokszor néhány néző előtt. Egyedi, máshol nem látott mozdulatokért biztosan érdemes néha megnézni egy-egy indy műsort, ugyanakkor a csillogáshoz szokott user, mint jómagam is tartósan nem tudja élvezni ezt a fajta műsort. Maximum annyiban reménykedhetek, hogy majd egy nap viszontlátom őket valamelyik nagy szervezetben. Örömteli, hogy manapság látok törekvéseket arra, hogy olyan indys pankrásokat is készek szerződtetni a nagy szervezetek, akik nem a testfelépítésükkel szerzik a rajongóikat...

Sokan tudhatják rólad, hogy nagy tisztelője vagy a díváknak. :) Ki lenne az a díva akivel szívesen megismerkednél személyesen is, és miért? :D És van olyan díva akit nem kedvelsz?
Hát már lelőtted a poént a következő kérdésben, de természetesen a Bella ikrekkel és Madison Raynenel szívesen eltöltenék pár napot/hónapot/évet...Belláékban tetszik, hogy nem raknak rájuk 1 kiló festéket...számomra a legtermészetesebb dívák és a mosolyuk - főleg Brieé - mindent visz. Madison egyik exemre emlékeztet, ő is ilyen heves természetű, mégis ő volt a királynőm...s az, hogy a TNA-ben ilyen gimmicket kapott csak erősít a dolgon...egyébként úgy hallottam, hogy elég kedvesek mindhárman a valóságban is, szóval ha mostanság kijutok Amerikába, akkor megengedem, hogy összebarátkozzanak velem :)

Ki a jobb, Madison Rayne vagy a Bella Ikrek?
:D
Biztosan megsértődnénk, ha valamelyikük mellett letenném a voksomat, így azt mondom, hogy mindannyian csodálatosak.

Ki a rosszabb, Mickie James vagy Kelly Kelly? :D
Bár Mickiért sem rajongok, ő viszonylag elviselhető dolgokat produkál ott, ahol éppen dolgozik...az más kérdés, hogy a sztoriírók sem segítenek abban, hogy megkedveljem. Utoljára akkor drukkoltam neki, mikor a Laycoollal feudolt...
Kelly számomra mindig is egy felfújt lufi volt...az abszolút közönség kedvenc...a szinte semmit sem takaró ruhákban...a tehetség teljes hiánya miatt mondjuk más választása nem is volt az íróknak azt hiszem...a bulldogon kívül kb. semmit nem láttam még tőle...felettébb idegesít egyébként, hogy ugyanazt a mozdulatsort követi végig ő is, mint Cena...persze nem nevezném mozdulatnak azt, hogy ráugrik az ellenfélre és cibálja a haját...aztán jön a Bulldog, majd a K2 vagy a rollup...a többi mozdulatot garantáltan az ellenfél csinálja. Szánalmasnak éreztem, mikor a jobb sorsra érdemes Rosa Mendesnek annyi volt a dolga anno, hogy bemenjen a ringbe és elszenvedjen egy K2-t...az ilyesmi nevetséges...

Szerinted, miért jobb a WWE, mint a TNA? És mi a két szervezet között a legnagyobb különbség, szerinted?
Alapvető különbség szerintem, hogy a WWE egy mamutcég, amihez képest a TNA még mindig egy indy szervezetnek tűnik...persze leigazoltak sok ex-WWE-s arcot, viszonylag jó tévés szerződésük van és ez kiemeli őket a zavarosból. Ami a WWE-ben jobban tetszik, az hogy városról városra járnak s nagy csarnokokban lépnek fel. Ami mindjárt megnyugtat abban, hogy nem csak én vagyok, aki kíváncsi erre...más kérdés, hogy a hangulat nem mindig van a topon...aztán ott van a Raw, ami egy két órás élő adás...a legnagyobb ütőkártya szerintem ez. 18 éve folyamatosan jelentkezik hétről-hétre...ilyet semmilyen más műsor nem tud felmutatni s szerintem mindig is a pankra műsorok zászlóshajója lesz. A WWE több műsorral rendelkezik, így jó eséllyel legalább az egyik heti adás tetszeni fog, ami szintén egy szempont. Nehéz mellettük megélnie bármilyen szervezetnek, nem érzem azt, hogy belátható időn belül felnőne a közelükbe egy másik szervezet. Most már egy globális szórakoztató vállalatként kezelik magukat, s valahol ez érthető is, hiszen egyre több területre törnek be...s a pankráció egy más szinten működik már náluk...itt most nem arra gondoltam, hogy jobb, mint mások...csak másként állnak az egészhez. Egy komplett showt adnak a nézőknek, talán ez a kárpótlás, az inring teljesítmény visszafogásáért cserébe. Persze nem csodálom, hogy lekorlátozták a mozdulatokat...egyrészt, hogy mindenkinek legyen meg az a néhány, amiről felismerik, másrészt azért, hogy elkerüljék a sérüléseket...amik így is gyakran megtörténnek a rendkívül tömött naptár miatt. Az a szomorú, hogy hiába van sok szupersztár, mégis ugyanazokkal töltik meg a main eventet...s a house showkkal együtt ez nagyon sok egy évre...sokan meg csak ülnek és néznek...ahelyett, hogy néha elküldenék pihenni a nagy sztárokat s építenék kicsit az alját is...aztán csodálkoznak, hogy gyors ütemben eltűnnek a top dogok és nincs kivel pótolni őket. Manapság is ez a kapkodás figyelhető meg a WWE táján. Próbálják kitermelni rohamtempóban az új sztárokat. Erre bőven lett volna lehetőség korábban is már, de akkor ültek a babérjaikon. Szóval néha nekem is tele a hócipőm a WWE-vel, de igazság szerint a showt még mindig tőlük kapom. A promó+meccs kombó önmagában nem elegendő számomra.

Te is részt veszel azon a versenyen, ahol a fórum GFX mesterei, kezdőket tanítanak Photoshop-olni. A pro-k első szavazása alapján te vezetsz a versenyen. Ez minek köszönhető, és miért szeretsz GFX-eket készíteni?
Annak idején folyamatosan vadásztam a gfx-ekre, s többek között Hardy mester volt olyan rendes, hogy általában készített is nekem képeket, amikért a mai napig hálás vagyok. Aztán kerestek embereket az NXT versenyhez és gondoltam belevágok. Kapóra jött ez a lehetőség annak idején, mert a munkám során is egyre nagyobb hasznát veszem az ebben a témakörben szerzett tapasztalatoknak. Köszönöm T-Rexnek, hogy megtanított az alapokra. Onnantól kezdve már csak rajtam állt, hogy hogyan hasznosítom az általa szerzett tudást. A koromnál fogva többet láttam már a világból, mint a többiek és ez talán segít a kreativitásban. A legtöbb esetben csak akkor ülök neki a kép készítésnek, ha rendelkezésemre áll elegendő idő ahhoz, hogy kipróbáljak új dolgokat és addig babrálok vele, amíg úgy nem néz ki, ahogy a fejemben elképzeltem. Így elég sokszor sikerül jónak mondható képeket alkotni, aminek kifejezetten örülök.


(Walls of Jericho által készített GFX, a Bella ikrekről)

Mit üzennél az NXT-s ellenfeleidnek? Szerinted miért te fogsz nyerni? :D
Because I'm the best in the world at what I do. Just kiddin' :)

A H-Wrestling fórum egyik legaktívabb tagja vagy. Mit tudnál elmondani arról a közösségről, miért szeretsz oda feljárni?
Ismerőseim közt nem igazán leltem pankráció iránt érdeklődőt s a legtöbbnek negatív véleménye van róla. Természetesen egy adást sem láttak még…csak úgy szocializálódtak, hogy a pankráció rossz és megrendezett. Örömteli, hogy van egy egyre gyarapodó közösség, ahol jórészt mindenki tudja, hogy miről beszélek, amikor azt mondom, hogy You’re Firrrrreeedd! Talán túl sokszor is szólalok meg a fórumon – munkám jellege miatt bőven van időm erre - és nem riadok vissza attól sem, hogy megvédjem az igazam vagy esetlegesen negatív véleményt fogalmazzak meg valamiről, ami nekem nem tetszik, másoknak meg igen. Emiatt lehet, hogy nem kedvelnek páran, de sosem volt az az árral úszó típus. Ezt leszámítva igyekszem hasznos tagja lenni a közösségnek és segítek is, ahol tudok.

Tudjuk, hogy nagy Zack Ryder rajongó vagy, miért bírod a csávót? Szerinted valaha a WWE észre fogja venni a srác tehetségét, és nagyobb szerepet fog kapni, vagy örökös jobberségre van ítélve?
Annak idején az ECW adásokon figyeltem fel rá…remek promókat hallottam tőle és a Christian elleni meccsei meggyőztek arról, hogy nem egy a sok közül a srác. Heelként eléggé le vannak/voltak korlátozva a mozdulatai, pedig tud sok olyat is, ami miatt sokkal többen kedvelhetnék. Ez a Jersey Shore gimmick és a témájának szövege is teljesen illik a sráchoz…csak nem élnek vele, pedig láthatjuk, hogy a TNA-ben is van ilyen karakter…akinél szintén ott van a fistpump, csak az ő zenéje jobban is illik hozzá. Más kérdés, hogy az a srác inkább idegesítő, mint jó. Én üdvözlök minden ilyen próbálkozást, mert a sok kis gatyás között legalább adnak valami egyéniséget 1-1 srácnak…ami manapság ritka. A youtube videóit a kezdetektől nézem, remélhetőleg segít neki az előrelépésben. Manapság nem könnyű bekerülni a tv-be, hiszen a sztoriírók maximum 3 sztorival hajlandóak foglalkozni egyszerre és így a szupersztárok jó része sosem kap semmilyen sztorit, csak céltalan meccseket nyomnak a Superstars adáson…ami valahol szomorú. Most, hogy babyfaceként kezelik, kaphatna egy sztorit esetleg McIntyre ellen…ő most úgyis American Nightmareként fut, s Zack pedig lehetne a srác, aki megvédi Amerikát a hülye skóttól. Legutóbb a tag team meccs után küldték ki elmondatni vele a Slammy-díjas catchphrase-ét…nem tudom ennek mi értelme volt, de elmondhatja, hogy szerepelt a Raw-n…akármilyen röhejes is, manapság az ilyesmit is meg kell becsülniük.

Woo, Woo, Woo, you know it? :D
Are you serious, Bro? :) Of course, I know it!

Ha véletlenül kiderülne, hogy te vagy Mr. McMahon eltitkolt fia, és az öreg rád hagyná a céget, ki lenne az első három ember akiket először kirúgnál a szervezetből? És ki lenne az a három, akiknek komolyabb szerepet adnál? Esetleg változtatnál még valamit a cégen?
Nos a műsorstruktúrán változtatnék annyit, hogy hoznék egy bevállalósabb műsort valamelyik kábelcsatornára. Ebben természetesen előfordulhatna vér is, táblás meccsek, keményebb promók. Heti egy óra mondjuk. Még attól sem riadnék vissza, hogy kiszervezzem ezt egy külső cégbe, s akkor nem nagyon köthetnének bele. Akiket kivágnék: Morrison, Kingston, Ezekiel Jackson. Mindhárom olyan átlagos hal a vízben, a közönség sem őrjöng értük, hacsak nem olyan az ellenfél. Mellesleg semmit mondó sztorikat írnak nekik, halálosan unatkozom az ő szegmenseiken. Promó közben elvesznek mind, s hiába jó némelyek inringje...ez a WWE...itt ez nem elég. Akiknek több szerepet adnék: Justin Gabriel, Dolph Ziggler, Daniel Bryan. Mindegyik jól elvan ott a midcardon, de őket látnám szívesen main eventben. Persze egyik sem tökéletes, de nem is kaptak sok alkalmat a bizonyításra. Dolph is hiába lépett fel Smackdownon a main eventbe, ha aztán átviszik a Raw-ra középszernek. Justin el van felejtve kb. ezzel, hogy Slater mellé rakták...Bryan meg meccselget, de igazából ugyanaz van, mint Kavalnál...creative has nothing for you. Egyébként sajnálom, hogy Shane már nincs a cégnél. Szívesen szerepeltem volna vele valamilyen storylineban. 

Van olyan dolog amire büszke vagy, és szívesen megosztanád velünk?

Büszke vagyok arra, hogy non-profit menedzserként sikerült elhelyezkednem ebben az országban, a családom minden tagjára és néhány barátomra, akik idehaza maradtak pusztán azért, mert nem akarunk elszakadni egymástól. Ezért nagyon hálás vagyok nekik. Persze megértem a többieket, akik kimentek a jobb életkörülmények miatt, de engem sosem érdekeltek az anyagi javak.

Hogy képzeled el magad 10 év múlva? Van olyan dolog, amit meg szeretnél valósítani, de még nem volt rá alkalmad? És mit gondolsz, még akkor is fogod követni a pankrációt?
Eredetileg három gyermekes családot terveztem, tíz év múlva talán már teljesülhet is ez az álmom. A jelenlegi életkörülményeim megfelelnek nekem, tényleg csak egy nagy és boldog családra vágyom. A pankrációtól aligha fogok elszakadni, és a gyerkőcöknek majd elmondom, hogy Hogant nem szeressük...

Ha már így szóba jött, mit gondolsz, mi lesz a wrestling világban 10 év múlva? Hogan még mindig pankrálni fog, és Ryder még mindig csak egy jobber lesz (vagy az sem)?
Remélhetőleg több lesz a tévés szerződéssel rendelkező szervezet...bár ahogy látom, odakint folyamatosan csökken az érdeklődés a pankráció iránt...tévés szempontból mindenképpen. Hogant én már most sem bírom elviselni, igazán nyugdíjba mehetne már...amíg ott van a TNA-ben, csak rontja a levegőt és elveszi a műsoridőt az arra érdemesebbek elől. Számomra nem nyújt élvezetet, ha olyanok promóznak egy műsorban állandó jelleggel, akik nem fognak meccselni...mert egyszerűen nem képesek már rá...persze minden tiszteletem például Ricky Steamboaté, aki 50 felett is remek produkcióra volt képes...

Köszönöm a válaszokat esetleg van még valami, amit mindenképp meg szeretnél osztani velünk, amit ha nem adnál ki magadból, nem tudnál aludni? :P
Köszönöm a lehetőséget és remélem, hogy még sok ilyen interjú lesz a fórum tagokkal, hogy mindenkit megismerhessünk egy kicsit jobban. Take care! Spike your hair!


Szavazás

2012-ben a pankra helyezete/színvonala szerinted:

1 citrommag

Néhány szó arról, hogy miért is nem lett bajnok Lex Luger a Wrestlemania 10-en:
Luger ugyanis kőkeményen berúgott 2 nappal a Wrestlemania előtt, és részegen a kocsmában jó nagy pofával...