Kezdetek: Adam Joseph Copeland 1973. október 30-án született Kanada, Ontario, Orangeville-ben. Az anyja Judy Copeland egyedülálló szülő volt. Adam a mai napig, nem találkozott az apjával, még fényképet sem látott róla soha. Adam fiatal korában kezdett érdeklődni a pankráció iránt. Kedvenc pankrátorai Mr. Perfect, Randy Savage, Hulk Hogan, Ricky Steamboat, Shawn Michaels és Bret Hart voltak. Adam 18 éves korában egy időre félretette pankrációs törekvéseit, hogy segítsen az anyjának fizetni a számlákat, több munkahelyen megfordult, végül elment a Humber Kollégiumba, ahol lediplomázott, ezután egy ideig rádiósként dolgozott.
Korai karrier: Adam karrierje az 1990-es évek elején, független szervezeteknél kezdődött. Ebben az időben Sexton Hardcastle néven futott, mint pankrátor. Joe Legend-el csapatot alkottak, aminek a neve "Sex and Violence" lett. 1997-ben a Sex and Violence egy nagyobb stable részévé vállt, amit Joe Legend, Hardcastle, Christian Cage (Copeland gyerekkori barátja Jason Reso), Bill Skullion, és Rhino Richards alkottak. Adam a független karrierje során megszerezte a ICW/MWCW Midwest Unified Tag övet, Joe Legend oldalán. Hardcastle és Christian Cage később egy csapatot alkottak ami a "The Suicide Blondes" néven vált ismerté. Amikor a The Suicide Blondes Japánban lépett fel, a nevüket "Canadian Rockers"-re változtatták. Adam később Damon Striker néven is pankrátorkodott, erről a névről, egy későbbi könyvében úgy írt, hogy ez minden idők legrosszabb pankrátor neve. Adam Copeland 1996-ban egyszer meccselt a World Wrestling Federation-nél (WWF). Ezt a meccset látta a szintén kanadai Bret Hart, aki ekkora az egyik legnagyobb sztárnak számított a WWF-ben, és szólt pár jó szót, Adam érdekében. Ennek a következménye, hogy Adam 1997-ben leszerződött a WWF-hez. World Wrestling Federation (1998-2011) Debütálás a WWF-ben, Edge és Christian csapata (1998–2001) Copeland 1998. június 22-én debütált a WWF Raw is War című televiziós műsorban, Edge néven. Copeland karaktere Edge, egy magányos ember volt, aki céltalanul bolyong a város utcáin, és ártatlan járókelőket bántalmaz. Edge első televiziós mérkőzése Jose Estrada Jr. ellen volt, a meccs kiszámolással végződött. Első PPV-je a SummerSlam volt, 1998 augusztusában ahol ő és csapattársa Sable legyőzték az ellenfeleiket, Jacqueline-t és Marc Mero-t. Ezután Edge viszályba került a "vámpír pankrátor" Gangrel-el. A viszály során Gangrel bemutatta a közönségnek Christian Cage-t, aki a történetben Edge testvérét alakitotta, és Gangrel oldalán állt. Végül Gangrel és Christian Cage meggyőzték Edge-t, hogy csatlakozzon hozzájuk. A csapatuk neve a "Brood" lett. Később a Brood csatlakozott a "The Undertaker's Ministry of Darkness" stable-hez. Az 1999-es WrestleMania-n kiderült, hogy az a titokzatos nő Stephanie, Vince McMahon lánya. A Ministry of Darkness ezért elrabolta Stephanie-t, és fogságban tartotta. Miután Christian elárulta Ken Shamrock-nak Stephanie hollétét, Undertaker meg akarta büntetni Christian-t, de a Brood másik két tagja megmentették őt, és így a csapat kivált a Ministry of Darkness-ből. Ezután egy rövid ideig feud alakult ki a két csapat között. Edge 1999. július 24-én megszerezte a WWF Intercontinental Bajnoki övet, egy house show-n szülővárosában Toronto, Ontario-ban ahol Jeff Jarrett-et győzte le. Ez volt Edge első WWF öve. Következő éjszaka Edge elvesztette a bajnoki övet Jarrett ellen a Fully Loaded nevű PPV-n. Később a Brood a Hardy Boyz (Matt és Jeff Hardy) csapattal került viszályba. Azonban Gangrel elárulta Edge-t és Christian-t, és megalakította a New Brood nevű csapatot, amiben ő és a Hardy Boyz volt. 1999-ben a No Mercy nevű PPV-n a Hardy Boyz legyőzte Edge-t és Christian-t egy tag team ladder meccsben. A meccs győztesei $100,000 nyertek. A WrestleMania-n 2000. április 2-án Edge és Christian legyőzték a Hardy boyz-t és a Dudley boyz-t (Bubba Ray és a D-Von) egy TLC meccsen, így megszerezték WWF Tag Team Bajnoki öveket. A győzelmet követően, Edge és Christian megtalálta a siker kulcsát. Összesen 7 alkalommal volt náluk a WWF Tag Team Bajnoki öv, és a közönség imádta őket. Amíg Edge és Christian csapattársak voltak, a névjegyükké vált az "öt másodperces jelenet". A csapat megnyerte az első három TLC meccsüket is, először a WreslteMania XVI-en, majd a 2000-es SummerSlam-en, majd a WrestleMania X-Seven-en. A 2001-es Royal Rumble-n Edge és Christian elvesztette a WWF Tag Team Bajnoki öveket a Dudley Boyz ellen. A következő PPV-n a No Way Out-on sikertelenül próbálták visszaszerezni az öveket, de a WrestleMania X-Seven-en visszaszerezték őket.
Különböző feud-ok és sérülés (2001–2003) Ezt követően, Edge úgy döntött, meg próbál egyénileg is sikereket elérni a WWE-ben. 2001-ben megnyerte a King of The Ring-et. 2001. szeptember 3-án azonban, amikor Christian heel turn-t vett, és megtámadta Edge-t. Egy rövid feud alakult ki kettejük között. Edge a SummerSlam-en megszerezte a WWF Intercontinental Bajnoki övet Lance Storm-tól, de az Unforgiven nevű PPV-n elvesztette az övet Christian ellen. Nem sokkal később Edge ismét visszanyerte az övet, de ezt követően vesztett "Test" ellen, így a bajnoki övet is elvesztette. Edge ezután nemsokkal elnyerte Kurt Angle-től a WCW United States Bajnoki övet, majd miután a Survivor Series-en visszanyerte az Intercontinental Bajnoki övet is, és egyesítette a két övet. A következő évben Edge viszályba került William Regal-al az Intercontinental Bajnoki övért. Ez egy rövid viszály volt, amiből Edge jött ki vesztesen, és elvesztette a 2002-es No Way Out-on az övet. A következő PPV-n a WrestleMania 18-on Edge legyőzte Booker T-t, majd ezután nem sokkal átkerült a Smackdown brand-be, az első Draft által. Miután megérkezett a Smackdown-ba, Kurt Angle-el került viszályba, aminek a tetőpontja a Judgment Day-en volt, ahol Edge legyőzte Angle-t egy Haj VS. Haj meccsen, így leborotválta Angle haját. Két hónappal később ő és Hulk Hogan megnyerték a WWE Tag Team Bajnoki övet 2002. június 4-én. Ezt követően összeállt Rey Mysterio-val, hogy egy tornán megnyerjék a kizárólagos Smackdown Tag Team bajnoki övet. Ők ketten elvesztették a meccset Kurt Angle és Chris Benoit ellen a döntőben, a No Mercy nevű PPV-n. A Wrestling Observer szerint ez a meccs volt az év meccse. Miután elvesztették a meccset a csapat övekért, Edge és Rey legyőzte a Los Guerreros nevű csapatot, hogy megszerezzék az első számú kihívók jogát. A Smackdown november 7. adásán sikerült legyőzniük Kurt Angle-t és Chris Benoit-ot, így megszerezték a Tag Team öveket, egy "Two out of three falls" meccsen. Edge-ék azonban hamarosan elvesztették az öveket a Los Guerreros ellen egy "Triple Threat Elimination meccsen", ahol még a korábbi bajnokok Angle és Benoit is részt vettek. Az övek elvesztése után Edge és Mysterio szétválltak, hogy az egyéni karrierükre koncentrálhassanak. 2003 februárjában azonban Edge súlyos nyaksérülést szenvedett el, és meg kellett operálni. A műtétet Dr. Lloyd Youngblood végezte. Edge gyógyulása majdnem egy évig tartott. A WrestleMania 20 utáni Draft-on Edge visszatért, és átkerült a RAW műsorba. 2004. április 19-én a RAW-ban ő és Chris Benoit megnyerték a World Tag Team Bajnoki öveket. Miután elvesztették az öveket, csapatuk továbbra is megmaradt, egészen addig, amíg Edge meg nem nyerte az Intercontinental Bajnoki övet Randy Orton-tól a Vengeance nevű PPV-n. Edge ezutűn ágyéksérülést szenvedett egy house show-n, és pihenőre kényszerült, ezért az övet le kellett adnia.
Visszatérés és harc a World Heavyweight Bajnoki övért (2004–2005) Miután Edge ismét visszatért, heel tulajdonságokat kezdett mutatni, és mindent megtett azért, hogy megnyerje a World Heavyweight Bajnoki övet. 2004 októberében, Edge, Chris Benoit, és Shawn Michaels lehetőséget kaptak, hogy megszerezzék a World Heavyweight övet, a Taboo Tuesday nevű PPV-n. Az ekkor aktuális bajnok Triple H volt. A közönség úgy döntött, hogy Shawn Michaels küzdhet meg Triple H-el. Edge és Benoit pedig, egy lehetőséget kaptak, hogy megnyerjék World Tag Team Bajnoki övet. Edge meccs közben egyedül hagyta a ringben csapattársát, és inkább bele avatkozott, a World HeavyWeight övért folyó küzdelembe. Michaels elvesztette a meccset, így Triple H maradt bajnok, Benoit-nak azonban egyedül sikerült megnyernie a meccset, így ők ketten lettek az új Tag Team bajnokok. A november 1. RAW-n Edge és Benoit elvesztették az övet, ugyanis Edge ismét cserben hagyta a csapattársát. Miután a meccs végetért Edge megtámadta Benoit-ot. A következő heti adásban Edge és Benoit is részt vett azon a Battle Royal meccsen, amelynek a győztese lett az első számú kihívó a World HeavyWeight Bajnoki övért. A meccsen két győztes született, ugyanis Edge és Benoit egyszerre estek ki, így Triple H kénytelen volt egy Triple Threat meccsen megvédeni az övét még aznap este. Ez a meccs színtén döntetlennel zárult, Edge és Chris Benoit között, így a World HeavyWeight öv megüresedett. 2005 januárjában Edge küzdött a megüresedett World HeavyWeight Bajnoki övért a "New Year's Revolution" nevű PPV-n egy Elimination Chamber meccsen. A vendég bíró Shawn Michaels volt, aki megtorlás képpen, elsőnek kiejtette Edge-t a küzdelemből. Az új bajnok Triple H lett. Ez az esemény vezetett el odáig, hogy a Royal Rumble-n Edge legyőzte Michaels-t, majd a WrestleMania 21-en megnyerte az első "Money in the Bank" meccset. A meccs győztese egy évig bármikor és bárhol beválthatja a megnyert táskát bármelyik aktuális bajnok ellen egy mérkőzés erejéig. Bár Copeland már ekkor is heel karaktert alakitott a ringben, a közönség akkor utálta meg igazán Edge-t amikor az igazi életben összejött Lita-val, aki Matt Hardy barátnője volt. Ezt a szerelmi háromszöget az írók beleszőtték a wrestling világába is, Lita-nak köszönhetően tehát Edge és Matt ellenségekké váltak. Edge legyőzte Matt Hardy-t a SummerSlam-en, majd az Unforgiven nevű PPV-n Hardy egy Steel cage meccsen legyőzte Edge-t. A feud egy "Loser Leaves Raw Ladder" meccsen csúcsosodott ki, amelyet Edge nyert meg, így Matt Hardy átkerült a Smackdownba. Rövidddel a győzelem után Edge ismét megsérült, szerencsére a sérülése nem volt olyan súlyos, hogy hosszabb pihenőt kelljen kivennie, ezért a WWE-től kapott egy saját talk show-t, aminek a neve a "The Cutting Edge" lett. Ebben a talk showban nevezte el magát "Rated-R Superstar"-nak. Edge a talk show-ját arra használta, hogy viszályt kezdeményezzen saját maga és Ric Flair közte. Edge hétről hétre kigúnyolta Flairt, hazugságokat állitott róla, amíg egyszer csak Flair megjelent, és megtámadta Edge-t.
Edge mint WWE Champion és feud John Cena-val (2006-2007) Edge és Ric Flair hivatalosan is összecsaptak a 2006-os New Year's Revolution nevű PPV-n, ahol Ric Flair győzött, ugyanis Edge-t diszkvalifikálták. Ric Flair így megtartotta az Intercontinental Bajnoki övet. Edge még aznap este, sikerrel beváltotta a Money in the Bank táskáját John Cena ellen, aki pár percel korábban nyerte meg az övet, így ő lett az új WWE Bajnok, életében első alkalommal. A következő heti RAW-n Edge és Lita egy "Live Sex ünnepséggel" ünnepelte meg azt, hogy Edge megnyerte a bajnoki címet. Az ünnepség közepén Ric Flair megjelent, és megtámadta Edge-t, de Edge felül kerekedett Flair-en, egészen addig amíg John Cena meg nem jelent. John Cena megmentette Flair-t, és elzavarta Edge-t a ringből. A "Live Sex ünnepség" 5.2-es nézettséget hozott, ami a legmagasabb nézettségi adat volt, az elmúlt egy évben. Edge három héttel később a Royal Rumble-n elvesztette a WWE Bajnoki övet.
Feud Mick Foley-val (2006) Miután Edge elvesztette a bajnoki övet, kapott egy lehetőséget egy speciális csütörtöki RAW-n, hogy visszaszerezze azt. Edge a visszavágó mérkőzést is elvesztette, és ezért a speciális bírót, Mick Foley-t hibáztatta, akit meccs után meg is támadott. A Saturday Night's Main Event-en Foley bosszuból megtámadta Edge-t egy székkel. Ennek a következménye az lett, hogy a WrestleMania 22-n Edge legyőzte Mick Foley-t egy hardcore meccsen. Miután véget ért a feudja Mick Foley ellen, Edge ismét megtámadta John Cena-t a WWE Bajnoki övért. A feudban Triple H is részt vett, ennek a következménye az lett, hogy a Backlash-en Cena megvédte egy Triple Threat meccsen a bajnoki övét. A Backlash után Edge folytatta a feud-ját Mick Foley ellen. Ennek következménye egy Triple Threat Hardcore meccs lett, ahol Edge megküzdött Foley-val és Foley barátjával Tommy Dreamer-el. A meccsen Foley elárulta Dreamer-t és segített nyerni Edge-nek. Edge és Foley ezután kijelentette, hogy mivel egy nagyon brutális meccset vívtak a WrestleMania-n, ők az igazi Hardcore bajnokok. A One Night Stand nevű PPV-n Edge, Foley és Lita legyőzték Dreamer-t Terry Funk-ot és Beulah McGillicutty-t egy Extreme rules tag team mérkőzésben.
Feud John Cena-val és Rob van Dam-el (2006) A One Night Stand után nem sokkal azonban Edge beleavatkozott John Cena és Rob Van Dam küzdelmébe a WWE övért, így Rob Van Dam-nak sikerült megszereznie a WWE övet. Edge aki ezek után megszerezte az első számú kihívó jogát Rob Van Dam ellen, nem tudta megszerezni az övet a Vengeance nevű PPV-n. Két héttel később a RAW-ban Edge lepinelte Rob Van Dam-ot egy triple threat meccsen, így életében másodszor megszerezte a WWE övet. A meccs harmadik résztvevője volt. Ezután a meccs után újra lángra kapott Edge és John Cena feudja. Ennek eredménye, hogy a Saturday Night's Main Event-en Edge diszkvalifikálta magát, csak, hogy megtartsa a WWE övet. Ezt követően a SummerSlam-en, Edge és John Cena újra megküzdöttek azzal a kikötéssel, hogyha Edge diszkvalifikáltatja magát, elveszití az övét. Az eseményen Edge megvédte az övét csalással. Edge a holnapi RAW-n kijelentette, hogy a "Cena korszaknak" vége, és nemsokára bemutatta az új "Rated R" változatú övet. Cena később megtámadta Edge-t egy meccsen, amit Edge épp a visszatérő Jeff Hardy ellen vívott. Ezután Cena ajánlott egy alkut Edge-nek. Ha Edge legyőzi őt egy meccsen a WWE övért, akkor Cena azon nyomban átmegy a Smackdown-ba. Edge elfogadta az alkut de csak azzal a feltétellel, hogy a meccs egy TLC meccs legyen, az Unforgiven nevű PPV-n. Ez azért volt fontos Edge-nek, mert a PPV-t a szülővárosában Torontoban rendezték. A mérkőzésben Cena nyert és így Edge elvesztette a WWE övet.
Rated-RKO (2006–2007) A 2006. október 2-ai RAW-n a D-Generation X (Triple H és Shawn Michaels) újra összeállt, és beleavatkoztak Edge és John Cena mérkőzésébe. Ez a mérkőzés volt Edge számára az utolsó esély a WWE övért. Mivel Edge így nem tudta megszerezni a WWE övet, elhatározta, hogy meg fogja bosszulni a DX-et. Felkérte Randy Orton-t, hogy legyenek csapattársak, Orton pedig elfogadta a felkérést. A csapatuk neve "Rated-RKO" lett. A Reated-RKO volt az első csapat, akiknek sikerült legyőzni a DX-t az újra egyesülés óta. A Rated-RKO hamar a RAW legdominánsabb csapata lett, és a RAW csapat bajnoki öveit is megszerezték. Ennek köszönhetően Edge életében 11. alkalommal World Tag Team Bajnok lett. A feud részeként, a Rated-RKO november 27-én megtámadta Ric Flair-t egy acélszékkel, ezzel feldűhitették a DX-et. A 2007-es New Year's Revolution PPV-n a Rated-RKO megvédte a bajnoki címét, mivel a meccsen nem született eredmény Triple H sérülése miatt. Triple H sérülése után a Rated-RKO továbbra is támadta Shawn Michaels-t, aki, hogy legyen esélye összeállt John Cena-val. 2007. január 29-én Shawn Michaels és John Cena legyőzték a Rated-RKO-t és megszerezték a Tag Team öveket. Az elkövetkező hónapokba a Rated-RKO folyamatos vereségeket szenvedett el John Cena és Shawn Michaels csapatától. A Rated-RKO külön vállt, Edge és Orton pedig riválisok lettek a WWE övért. A 2007-es Backlash-en egyikük sem nyerte el az övet Cena-tól, és egy ideig Edge nem is került a WWE öv közelébe.
Edge, mint World Heavyweight Champion és feud Undertaker-el (2007-2008) A 2007. május 7-ei RAW-n Edge legyőzte Mr. Kennedy-t és így megnyerte a Money in the Bank táskát. (Mérkőzés előtt Kennedy lesérült) Ennek következtében Edge már kétszeres Money in the Bank táska tulajdonos volt. A május 11-ei Smackdown-on Edge beváltotta The Undertaker ellen a táksát. Undertaker igen csak le volt fáradva mikor Edge beváltotta a táskát, mert előzőleg Batista ellen küzdött egy Steel Cage meccsen, és ezután még Mark Henry is megtámadta. Edge egy spear segítségével lepinel-te Undertakert, és megszerezte életében először a World Heavyweight Bajnoki övet. Mivel őt lett az új World Heavyweight Bajnok, Edge átkerült a Smackdown-ra. Edge ezután feud-olni kezdett Batistaval az övért, de megvédte az övét a Judgment Day-en, a One Night Stand-en, és a Vengeance-n is. Eztuán Edge Kane-el került viszályba. Az övet sajnos kénytelen volt leadni, mivel július 20-án mellizom szakadást szenvedett.
La Familia (2007–2009) A Survivor Series PPV-n Edge visszatért, és rögtön beleavatkozott a World HeavyWeight Bajnoki övért folyó küzdelembe, Undertaker és Batista között. A következő Smackdown-on Edge és Vickie Guerrero a Smackdown GM-je bejelentették, hogy együtt járnak. Edge ezért kapott egy lehetőséget, hogy megnyerje a World HeavyWeight övet Batista ellen. A meccs véget ért, miután Undertaker beleavatkozott. Az Armageddon nevű PPV-n Edge megnyerte a World HeavyWeight címet, miután két titokzatos ember segített neki. Később kiderült, hogy ez a két ember Curt Hawkins és Zack Ryder voltak. Edge szövetséget kötött, barátnője Vickie Guerrero unakaöccsével Chavo Guerrero-val, és segített neki megszerezni az ECW övet. Edge, Vickie Guerrero, Chavo Guerrero, Curt Hawkins, és Zack Ryder szövetségéből lett a La Familia nevű csapat. A 2008-as Royal Rumble-n Edge a La Familia segítségével megvédte a címét Rey Mysterio ellen. Edge ezután megkérte Vickie-t, hogy jöjjön hozzá feleségül és Vickie igent mondott. A WrestleMania XXIV-n Edge elvesztette A World HeavyWeight bajnoki övet Undertaker ellen. A Backlash-en Edge lehetőséget kapott, hogy visszaszerezze az övét, de Undertaker ismét legyőzte. A Backlash után Vickie Guerrero megfosztotta Undertakert a világbajnoki címétől, így megüresedett a World HeavyWeight öv. A Judgment Day-en Edge és Undertaker küzdött a megüresedett címért, a győztes pedig Undertaker lett. Vickie miatt, Undertaker nem kaphatta meg az övét, és ismét meg kellett küzdenie Edge-el a megüresedett övért a One Night Stand-en, egy TLC meccsen. A One Night Stand-en Edge legyőzte Undertakert, így megszerezte az övet, és mivel Undertaker vesztett, a megállapodás értelmében el kellett hagynia a WWE-t. A 2008. június 30. RAW-n Edge elvesztette a világbajnoki címét, miután Batista megtámadta őt, és CM Punk beváltotta a megnyert Money in the Bank táskáját, és nyert. Edge nagyon ideges volt, hogy elvesztette a címet, és azt mondta Vickie-nek, hogy az esküvő le van fújva, de miután Chavo Guerrero megmentette Edge-t, Big Show-tól, Edge mondta, hogy lesz esküvő. Az esküvői fogadáson 2008. július 18-án Triple H jött, ki és mutatott Vickie-nek egy videot, amiben Edge megcsalta őt, ugyanis Alicia Fox-al csókolózott. A Great American Bash nevű PPV-n Alicia Fox megpróbálta az övvel leütni Tripe H-t, de Chavo Guerrero megálitotta. Edge ezután megpróbált SPEAR-t adni Triple H-nek, de Chavo ezt is megálitotta. Ezután Edge megpróbált bocsánatot kérni Vickie-től, de Vickie a bocsánatkérés elfogadása helyett, elmondta Edge-nek, hogy a SummerSlamen meg kellesz küzdeni Undertaker-el egy Hell in Cell meccsen. A meccsen Undertaker legyőzte Edge-t, és beledobta egy luykba a ring közepén amiből lángok csaptak fel. 2008. november 23-án a Survivor Series-en Edge visszatért. Jeff Hardy helyett ő jelent meg azon a Triple Threat meccsen amelynek a győztese megkapja a wWE övet. Mivel Edge nyert, megszerezte életében harmadik alkalommal a WWE övet. Következő hónapban az Armageddonon Edge elvesztette Jeff Hardy ellen az övet, a meccs egy Triple Threat meccs volt, amin még Triple H is szerepelt. A Royal Rumble-n Edge visszaszerezte az övet, miután Matt Hardy beleavatkozott a meccsbe. A következő hónpba Edge elvesztette az övet egy Elimination Chamber meccsen, az új bajnok Triple H lett. Még aznap este, Edge részt vett a World Heavyweight övért folyó küzdelemben is, és nyert, így megszerezte az övet. A WrestleMania XXV-on Edge elvesztette a bajnoki címét, egy Triple Threat meccsen John Cena ellen. Három httel később azonban Edge visszanyerte az övet Cena ellen, egy Last Man Standing mérkőzésen. A meccsbe Big Show beleavatkozott, és beledobta Cena-t egy reflektorba. Ezután Edge sikeresen megvédte a címét a Judgment Day-n Jeff Hardy ellen. A következő PPV-n, az Extreme Rules-n azonban, Jeff Hardy legyőzte Edge-t egy létra meccsen, így ő lett az új bajnok. A meccs után CM Punk beváltotta a Money in the Bank táskáját Jeff Hardy ellen, így ő lett az új bajnok.
Egy csapatban Chris Jericho-val és sérülés (2009) 2009. júniusában Edge és Chris Jericho megnyerték a Unified WWE Tag Team Bajnoki öveket (a RAW és a Smackdown brand egyesitett csapat övei), a "The Bash" nevű PPV-n. 2009. július 3-án Edge Achilles-ínszalagja elszakadt, ezért meg kellett műteni. az orvosok azt mondták, hogy Edge felépülése közel egy évig is tarthat. Chris Jericho Edge sérülése után új csapattársat keresett, és meg is talált Big Show személyében. Chris Jericho többször pocskondiázta sérülése alatt Edge-t.
Visszatérés, face turn és feud Chris Jericho-val (2010) Edge 2010.01.31. visszatért a WWE-be a Royal Rumble PPV-n. Ő volt a 29. pankrátor aki a ringbe lépett, és rögtön kiejtette a 28. pankrátort, Chris Jericho-t. Edge életében először megnyerte a Royal Rumble-t, úgy hogy kiejtette John Cena-t. Miután Chris Jericho az Elimination Chamberen elnyerte Undertaker-től a World HeavyWeight Bajnoki övet, Edge folyamatosan támadta Jericho-t, és úgy döntött, hogy ellene küzd meg a WrestleMania XXVI-n. Edge azonban vesztett a WrestleMania-n. Jack Swagger miután megnyerte a Money in the Bank táskát, beváltotta Chris jericho ellen, és elvette tőle az övet. A következő gálán az Extreme Rules-n Chris Jericho és Edge egy Steel Cage meccsen küzdött. A meccs győztese Edge lett. Heel turn és Edge, mint WWE Bajnok (2010) A következő este, a 2010-es WWE Draft során Edge átkerült a RAW-ba. Az április 30-ai Smackdown-ban Edge elbúcsúzott a Smackdown-os rajongóitól. Edge a rajongókat báboknak hívta, akik folyton azt skandálják, hogy "Spear, Spear, Spear". Majd ezek után megtámadta egykori csapattársát, Christian-t, így Edge heel lett. A RAW-n Edge elkezdett egykori csapattársa ellen, Randy Orton ellen feudolni. Edge egy idő után újra össze akart állni Ortonnal, de ebbe Orton nem volt hajlandó belemenni. Edge legyőzte Christian-t egy mérkőzésen a május 17-ei RAW-n. Az Over the Limit nevű PPV-n Orton és Edge összecsapott egymással, a meccs dupla kiszámolással ért véget. A Fatal 4-Way nevű PPV-n Edge részt vesz egy fatal four-way meccsen a WWE övért, de nem nyeri meg a címet. A következő hónapban Edge részt vesz a Money in the Bank PPV-n, de sajnos nem sikerült megnyernie a táskát. A következő PPV-n a SummerSlam-en Edge egy Five-on-Five Elimination Match-en vesz részt a Nexus ellen. Ezután Edge-nek egy feudja alakult ki a névtelen RAW GM-el. A Night of Champions nevű PPV-n egy Six pack elimination meccs-en küzd meg a WWE övért, de ismét nem sikerül nyernie.
Face turn, Edge, mint World Heavyweight Bajnok és a visszavonulás (2010-2011) A WWE Hell in a Cell PPV-jén Edge legyőzte Jack Swagger-t. A következő éjszaka a RAW-ban a RAW GM bejelentette, hogy Edge-t áthelyezte a Smackdown-ba, és helyette CM Punk érkezik a RAW-ba. Edge széttörte a computer-t, és ezzel végetért a viszály. Miután Edge átkerült a Smackdown-ra, első mérkőzésén legyőzte Jack Swagger-t. 2010. október 15-én a Smackdown-ba, Edge legyőzte Dolph Ziggler-t, így a Smackdown csapat részévé vállt, a WWE Bragging Rights nevű PPV-jén. A Smackdown csapat megnyerte a mérkőzést a PPV-n. Nem sokkal ezután Edge viszályba keveredett a World HeavyWeight Bajnokkal, Kane-el. Edge legyőzte Alberto Del Rio-t, és Rey Mysterio-t, így ő lett Kane első számú kihívója a Survivor Series-en. A meccs döntetlennel végződött. 2010. december 19-én Edge legyőzte Kane-t, Alberto Del Rio-t, és Rey Mysterio-t, egy TLC mérkőzésen, így ő lett az új bajnok. Edge ezzel hatodik alkalommal nyerte meg a világbajnoki címet.. Miután Edge sikeresen megvédte a címét Kane ellen egy Last Man Standing meccsen, Edge Dolph Ziggler-el került viszályba. A Royal Rumble-t megnyert Alberto Del Rio, pedig bejelentette, hogy a WrestleMania-n a World HeavyWeight Bajnok ellen fog küzdeni, aki ekkor épp Edge volt. A 600. Smackdown-on február 18-án a Smackdown új GM-je Vickie Guerrero elvette Edge-től az övet, és barátját Dolph Ziggler-t ruházta fel a bajnoki címmel. Miután Theodore Long visszatért a Smackdown general manager-i posztjára kirúgta Vickie Guerrero-t. Edge ezután visszanyerte Ziggler ellen az övet, immár hetedik alkalommal. A meccs után Ziggler is ki lett rúgva. Az Elimination Chamber PPV-n Edge sikeresen megvédte a bajnoki övét, miután pinelte Rey Mysterio-t. Miután megvédte az övért, Alberto Del Rio megtámadta, de Christian a segítségére sietett. Edge és Christian egy rövid ideig újra összeállt, hogy legyőzzék Alberto Del Rio-t és testőrét Brodus Clay-t. A WrestleMania XXVII-en Edge élete utolsó mérkőzésén legyőzte Alberto Del rio-t, és megvédte a címét. A 2011. árilis 11-ei RAW-ban Edge bejelentette, hogy vissza kell vonulni, mert ha nem tenné ezt, akár le is bénulhat, vagy bele is halhat. Edge korábban eltörte a nyakát, mostanában pedig fájdalmat érzett a karjaiban és a nyakában. Az orvosok nyaki gerinc szűkületet diagnosztizáltak Edge-nél. A 2011. április 15-ei Smackdownban Edge hivatalosan is lemondott a World HeavyWeight bajnoki címéről. Edge segített az Extreme Rules-n megnyerni az övet, egykori csapattársának és gyerekkori barátjának Christian-nek. A jövőben még többször feltűnik a WWE-ben, de, mint csak vendég, és nem, mint pankrátor. |