Vannak wrestling meccsek, momentumok, amik után a közönség ezt kántálja: ’That was awesome!’ Talán soha jobban nem illett valakire ez a jelző, mint Michael Alfonsora, azaz ismertebb nevén a wrestlingben Mike Awesome-ra. Soha senki nem vállalt be olyan hajmeresztő ugrásokat, mint a termetét meghazudtoló pankrátor. Három különböző ringstílust ötvözött ringbéli tudása: a high flying, a power és a hardcore wrestlinget. Soha még senki nem képviselt azelőtt ilyesfajta stílusjegyeket szimultán, és valószínűleg nem is fog születni egyhamar olyan wrestling legenda, aki ilyen módon írná be magát a wrestling történelem könyvébe.
Alfonso 1965-ben, a Floridai Tampa-ban született, ott járta ki a középiskolát, ahol megismerkedett élete végzetével Delisa Bowers-el. A sors bizonyítja, hogy semmi sem történik véletlenül. Édesapjának a nővére Hulk Hogan testvéréhez ment feleségül, akiknek a gyermeke nem más, Michael Bollea, ismertebb nevén Horace Hogan. Együtt nőttek fel ők ketten Alfonsoval, és a 80-as években, a Hulkamania idején kezdtek el érdeklődni a pankráció iránt, s hamarosan el is határozták, hogy pankrátorok lesznek. Horace-el örökre barátok maradtak, és Mike erősen kiállt mellette évekkel később a WCW bookereit hibáztatva Horace nem túl fényes futása miatt a WCW-ban. Mellékesen Horace is csak egy volt a sok pankrátor közül, akit a szervezet (később Awesome-hoz is hasonlóan) erősen visszafogott.
A főiskola után Alfonso kétkezi munkával kereste meg a napi betevőt; vasipari munkásként dolgozott felhőkarcoló építkezéseken. Ezzel párhuzamosan elkezdte az edzést Steve Keirn szárnyai alatt, és szépen kigyúrta magát. 1989-ben az edző szervezetében, a PWF-ben (Pro Wrestling Federation) debütált a 198 cm magas, 292 font (132 kg) súlyú Mike Awesome. Itt mellékesen meg lehet jegyezni, hogy Awesome testsúlya karrierje során nagyon sokat változott, 280-326 font között ingadozott, ami azt jelenti, hogy 148 kg is volt a high flyier!! A PWF után Mike bevetette magát a független szervezetek világába, megfordult az USWA (United States Wrestling Association) nevű szervezetnél, majd a WCW-ban Puerto Rico-i maszkos jobberként is szerepelt ’The Pro’ néven, majd kiutazott Japánba, ahol az első elismeréseket szerezte meg magának a wrestlingben.
1991-ben összeházasodott párjával, majd később született két gyermekük is. 1993-ban rövid időre hazatért Mike, és letette a névjegyét az ECW-ban. Volt egy rövid harca Sabuval, de a meccs, amivel gyakorlatilag sztár lett Amerikában, az ECW-ban J.T. Smith ellen volt 1994-ben, a híres ’The Night the Line was Crossed’ című adáson, ahol Sabu, Shane Douglas és Terry Funk 3 way meccse lezajlott. Awesome a Philadelphiai Smith-t gyakorlatilag végig alázta, és a meccs felénél, miután kidobta a ringből volt egy híres ugrása a fekete pankrátorra, amikor is úgy nekiugrott a kötelek felett, hogy J.T. majdnem gerincét törte, olyan szépen eladta a mozdulatot, úgy felkente Awesome öngyilkos ugrásával a vaskordonra. Ezután egy roll-uppal és a helyi bíró gyors számolásának, illetve valamiféle csodának köszönhetően pinnelte végül J.T. a nála kb. kétszer nagyobb Mike-ot, aki a meccs után 2 power bomb-al ajándékozta meg a bírót, majd felment a ringsarokba, hogy a közönség nem kis örömére bevigye a szerencsétlenen az Awesome splasht, azonban amikor elrugaszkodott volna leszakadt a ring sarka a 310 fontos nagy ember súlya alatt. Sokkoló képsorok voltak ezek, de fölállt végül Awesome, hozzávágta a ringsarkot a bíróhoz, majd elhagyta a helyszínt. A közönség tudta, hogy valami újat láttak, és többek közt ez a fajta attitűd szülte meg a philadelphiai vérszomjas ECW rajongókat.
Ezután ismét Japán felé vette az irányt Mike, és nem más szervezetnél kötött ki, mint a hardcore stílusáról, szögesdrótos, elektromos ketreces meccseiről híres ultraerőszakos szervezet: a Frontier Martial-Arts Wrestling, vagyis röviden az FMW. Itt Gladiator néven vált ismertté, és habár a 90-es évek elejétől már itt dolgozott, első kezdeti sikere az volt, amikor 1994-ben Big Titan-nal legyőzték Atsushi Onita-t és Katsutoshi Niyama-t az FMW Brass Knuckles Tag Team Championship Tournament döntő küzdelmében. Az öveket elvesztették áprilisban, de Awesome októberben visszanyerte a tag öveket új partnerével: Mr. Pogoval.
Az FMW-ban a Gladiator egyik nagy ellenfele Hayabusa volt. Egy nagy meccsük 1995. június 30-án jött létre, ami szintén emlékezetesre sikerült. A hardcore meccseiről hirhedt Hayabusa az FMW félistene volt, a szervezet szíve-lelke, s ezt az is mutatja, hogy miután visszavonult 2001-ben a pankrációtól -egy rosszul sikerült springboard moonsault okozta bénulás után- a szervezet megszűnt. Mexikóból ő is hazavitte Japánba a lucha libre stílusjegyeket hasonlóan más nagy japán nevekhez, és ezt a Mike Awesome elleni meccsében is bemutatta. Ekkor persze még jól sikerült az a bizonyos moonsault, rendkívül látványos, és nagyon izgalmas meccset láthattunk, ahol Hayabusa több mint 100 kilogrammjával bevitte a 450 splasht, láthattunk egy reverse frankensteinert a legfelső kötélről, majd néhány powerbomb bekapása után hatalmas nyaktörő mutatvánnyal otthagyta majdnem a fogát, amikor is nem sikerült a shooting star press mozdulata. A Kamikaze Awesome bomb (top rope power bomb) után végül pinnelni tudta Awesome az őrült maszkos japánt, aki utolsó lehelletével ordította, hogy még elkapja, majd összeesett a fájdalomtól, amit a sérülése (törött csigolyája) okozott. A Gladiator végül magával Hayabusaval megütközve egy tournament keretein belül nyerte el az év szeptemberében az FMW Brass Knuckles Heavyweight Championship övet, amellyel élete első nagy sikerét könyvelhette el. Sajnos az övet kénytelen volt feladni, amikor 1996. februárjában lesérült pár hónapra. Májusban, miután visszatért a ringbe, gyorsan vissza is nyerte az övet, és még az év végén decemberben egyesítette az FMW Independent Heavyweight Championship övvel, amit Wing Kanemurától nyert el. Barátjával, Horace Hogan-nel nyomult tag team-ben, és együtt küzdöttek az FMW World Street Fight 6-Man Tag Team Championship övekért Hisakatsu Oya-val, de végül ezt a címet először nem ők tudhatták magukénak, viszont egy évre rá megnyerte rövid időre 1997. augusztus 5-én ezt a bajnoki övet is Hisakatsu Oya és Mr. Gannosuke oldalán, és ezzel a szervezet mind három címét magáénak tudhatta 1 hónapig!
Az FMW-ban természetesen a leghíresebb feud-ja nemezise, Masato Tanaka ellen volt, akivel meccsek tucatjait vívta meg Mike Awesome, ezzel nem keveset adva a wrestling történelmének. Az egyik legbrutálisabb meccset érdekes megemlíteni, ami egy presztízs meccs volt Cactus Jack, Mike Awesome, Terry Funk (az amerikai team vezetője) és Wing Kamemura, Masato Tanaka, és Atsushi Onita (az FMW alapítója, és legnagyobb neve, egyben a japán team vezetője) között. Terry Funk teljesen elvesztette az eszét, amikor égő billogvasával sütögette, majd alkoholt nyelve tüzet fújt Onitára, aki gyakorlatilag végig a meccs szenvedő alanya volt. Rendkívül szadista küzdelemben végül a japánok győztek, de amit érdekes megemlíteni, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy a WWF-en kívül használta Cactus Jack karakterét Mick Foley úgy, hogy ekkor már a WWF alkalmazásában állt.
Masato Tanaka és Mike Awesome gyakorlatilag végigküzdötték a világot, és a kettejük közötti szenvedélyes harc a meccseiken rendkívüli módon eladták a show-kat. Kettejük leghíresebb címmérkőzése 1997. szeptember 28-én jött végül létre, ahol mindkét pankrátor nagyon kitett magáért, Tanaka fején nem egy szék tört el a Gladiator jótékony keze által, továbbá egy Sickbump is volt a meccsen, amikor is a ringen kívüli tipikus keskeny, de vastag japán asztalra kipowerbomb-olta Masato ellenfelét elég veszélyesen, mert gyakorlatilag lecsúszott a Gladiator háta az asztalról, és Awesome feje majdnem a betonon landolt. Láthattunk egy sit out Awesome bomb-ot is a meccsen a ringen kívüli asztalokra, de a drámai végjátékban végül Masato Tanaka a roaring elbow-val elhódította Galadiator-tól az egyesített címeket.
Awesome az FMW-ben eltöltött évei alatt rendkívül keményen dolgozott, mely által folyamatosan fejlődött is, és ha nem így tett volna, búcsút is inthetett volna Japánnak, ugyanis a felkelő nap országában nem volt elég egyszer, hanem folyamatosan bizonyítania kellett az amerikainak, különben utazhatott haza. A japán kultúrában, és magában a nyelvben is valamennyire elmélyülő pankrátor olyan országokban is járt és dolgozott ezen kívül, mint Kína, Dél Korea, Guam, Ausztrália, Németország, Anglia, a Bahamák, Puerto Rico, és Kanada. Awesome olyanok ellen küzdött meg a japán hardcore szervezetnél, mint Wing Kanemura, Hayabusa, Atsushi Onita, Sabu, Cactus Jack és Jimmy Del Ray. Legnagyobb tanítómestere Terry Funk, akivel voltak egy csapatban, voltak bajnokok, és egymás ellen is küzdöttek. Így fejlődött ki a később Amerikában is híres, és elismert tudású pankrátor.
Érdekességként egy kis kitérőt téve egyszer Alfonso és más Amerikai pankrátorok, akik az FMW-ban dolgoztak nézeteltérésbe keveredtek a Yakuzával, vagyis a japán maffiával. Sabut --Alfonso közeli barátját- hagyták csúnyán helyben, és vártak a többi külföldi pankrátorra is, hogy velük is tudjanak balhézni. Vérfürdő is lehetett volna az incidens vége, de végül Atsushi Onita-nak sikerült elsimítania az ügyet, és kimenekítette a pankrátorokat, így senkinek sem esett bántódása, és Sabut is futni hagyták. 2001 végére egyébként az FMW tulajdonosa Shoichi Arai kb. 1 millió dollárral tartozott igen befolyásos szervezeteknek, mint például a Yakuzának. Mivel látta, hogy az FMW nem megy már semmire lehúzta a rolót, és 2002. február 15-én csődöt jelentett, majd hogy valamilyen úton módon egyenlítse tartozását a Yakuzával szemben, felakasztotta magát egy Tokiói parkban, az életbiztosításához ezzel hozzájuttatva a japán bűnszervezetet.
Amikor Mike Awesome másodjára megjelent az ECW-ben, a harcuk Tanakával Amerikában is folytatódott. A japán, csakúgy mint Awesome hatalmas népszerűségnek örvendett az új kontinensen, és hamar kivívták a fan-ek tiszteletét. Először egy tag team meccsben ütközött meg a két pankrátor: Awesome Justin Credible, Tanaka pedig Jerry Lynn oldalán. Döbbenetes hangulatot varázsoltak az ECW arénába, amikor Tanaka fején szinte kilukasztotta Awesome a fém széket, illetve miután Jerry Lynn springboard splash-e után a kordonon túlra Credible-en ugyanezt bemutatta Awesome is a maga majd’ 300 fontjával!! A közönség megőrült, ’Holy shit!’ kántálással fejezték ki döbbenetüket, hogy a nehézsúlyú pankrátor ugyanúgy röpköd, mint a cirkálósúlyú Lynn! Ugyanezt a mozdulatot láthattuk Tanaka és Awesome egyéni meccsén is az 1998-as Heatwave ppv-n. Ezt leszámítva, és a befejezőmozdulatot, kisértetiesen hasonlított a meccs az 1997-es Fall Spectacular FMW eventre, amikor Tanaka megnyerte az öveket a Gladiatortól, csak azzal a különbséggel, hogy ezúttal Awesome-ot a kint lévő betonon levő asztalra dobta ki Tanaka, aki valószínűleg igencsak ki lett ütve az eséstől. A meccs végén egy tornado DDT-vel végezte ki fémszékekre végrehajtva Tanaka ősellenségét.
Miután Awesome visszatért Japánba sérülést szenvedett újra, de ezúttal majdnem egy évet kényszerült kihagyni. Felépülése után egy rövid ideig az All Japan Pro Wrestling-nél dolgozott, majd visszament az ECW-ba, ahol nagy dolgok vártak rá. Tazz, az ECW akkori bajnoka 1999 végén aláírt a WWF-el, de valahogy ki kellett írni őt a sztorikból. Eredetileg az ECW Anarchy Rulz ppv-n szeptember 19-én Chicagoban az ECW bajnok - Tazz Masato Tanaka ellen ment volna. A közönség ’You sold out!’, és ’Fuck u Tazz!’ kántálással jutalmazta a bajnokot az átigazolásért. Már majdhogynem kezdetét vette az összecsapás kettejük között, amikor a közönség soraiban megjelent Mike Awesome új menedzserével "Judge" Jeff Jones-al, majd Tazz kikövetelte a ring mellett kuksoló Paul Heymantől, hogy őt is elverhesse, és ezt meg is kapta! Heyman 3 way dance-é kvalifikálta villámgyorsan a meccset, és pár perc alatt a közönség döbbenetére nagyon hamar eliminálták is Tazz-t a nagy riválisok. Ezután következett a legjobb harc, ami a két ősellenség Tanaka és Awesome között volt. Végül egy Kamikaze Awesome bombbal végződött a meccs, amit a legfelső kötélről kapott be Tanaka egyenesen az asztalba. Ezzel Mike Awesome sokkolta a wrestling világot, amikor megnyerte az ECW bajnoki övet! Az évekig tartó munka a gyümölcsét meghozta, és az Amerikai wrestling promoterek körében addig hanyagolt pankrátorból dicsőséges, és ami még fontosabb: hiteles bajnok lett! Erre volt nagy-nagy szüksége akkoriban az ECW-nak. Heyman ezt tudta, és figyelemmel kísérte Awesome és Tanaka FMW-s feudját, és gyakorlatilag áthozta ugyanazt az izgalmas harcot Amerikába, amit a távol keleten vívtak egymás ellen. Awesome eredetileg úgy szerette volna, ha tiszta egy az egyben küzdelemben ütközhetett volna meg Tazz-zal, de a WWF nem akarta kockáztatni új pankrátoruk testi épségét, ezért alakultak ekképpen az események. Végül hiteles, kiváló, és ami még fontosabb: küzdő bajnokot kapott az ECW, és ezzel visszaállni látszott a szervezet megroggyant tekintélye.
Awesome boldog volt új szerepében, és minden oka megvolt az elégedettségre, egyedül egy dolog hibázott, ugyanis rendesen tele volt a bogyója nagy riválisával. Tanaka az FMW-ban úgy érezte, nem nagyon tud már újat mutatni, és hogy hiábavaló a küzdelme, hogy kilépjen Hayabusa árnyékából, aki mellett csak a 2. lehetett a japán hardcore szervezetnél. Ezért ment el Amerikába, az ECW-ba, hogy fejlődjön, gyakoroljon, és tanuljon az új környezetben, hogy újult erővel, és motivációval térhessen majd haza Japánba. Awesome azonban úgy érezte, hogy üldözi őt az őrült japán az egész világon keresztül, és hogy az FMW öveket nem kiérdemelten vették el tőle. Az ECW övvel persze jócskán kárpótolva lett jó ideig, ámde végzete nem kerülhette el, Rhyno, és Rod Price legyőzése után még a számos pankrátorok által is rettegett, pszichopata New Jack-el került szembe egy brutális hardcore meccsben, amit végül megnyert Awesome, de csak azért, hogy a következő ppv-n ismét Tanakával kerüljön szembe az 1999-es November to Remember adáson. Végül hasonló szenvedélyes küzdelemben, mint minden meccsükön Awesome ezúttal megvédte a címét a New York-i Buffalo Burt Flickinger Center-ben életük, karrierjük legnagyobb összecsapásán. Mindkét féltől láthattunk a meccsen öngyilkos ugrásokat a ringen kívülre, sit out Awesome bomb-ot a ringen kívüli asztalra, superplex-et az asztalra, brutális székütéseket a fejekre, amivel megvívták sokak szerint az ECW történetének legnagyobb címmeccsét.
Aki azt hinné, hogy ennyivel véget ért a kettejük feudja, ne dőljön még hátra… 1999. decemberében ECW heti adáson a TNN-en volt egy visszavágó mérkőzésük, amikor is kapott Tanaka egy utolsó lehetőséget, hogy megszerezze az ECW bajnoki övet, és hogy újra győzedelmet arathasson nagy riválisa felett. A rosterből nagyon sokan megtisztelték a meccsüket, és a titantronról nézték végig a küzdelmet, ami sikerült ugyanolyan izgalmasra, mint az előző ppv-n lezajló meccsük, tehát szintén 5 csillagos extrém meccset láthattunk, de az izgalmas végjátékban végül Tanaka került ki ezúttal győztesen, aki ezzel szintén beteljesítette küldetését, meghódította a nagy Amerikai hardcore szervezetet, és megnyerte az ECW bajnoki címet! A meccs után Awesome fair módon kezét nyújtotta az új bajnok felé, aki elfogadta a kézfogást az ECW közönség üdvrivalgása közepette. Ezután Awesome maga felcsatolta az övet Tanakának, a magasba emelte kezét, majd hirtelen egy brutális Awesome clothesline-al kiütötte a japánt a közönség nem kis döbbenetére!! Azonnal felemelte, majd egy Running Awesome bombbal kidobta őt a ringből a titantron felöli asztalra a ringen kívülre, egyenesen az ECW roster tagjai elé! Awesome ekkor megaheellé lépett elő, de ennek ellenére a népszerűsége nem igen csappant, hiszen hihetetlen ringstílusa ugyanúgy kivívta a tiszteletet a rajongók körében. Itt érdekes zárójelben megjegyezni, hogy Mike sosem kedvelte kimondottan Tanakát, mert habár szeretett vele együtt dolgozni, de még inkább szerette őt verni! Amiatt, hogy állandóan a sarkában loholt az őrült japán az FMW-tól egészen az ECW-ig igen magasfokú agresszivitást, és brutalitást váltott ki benne, amikor újra meg újra szemtől szembe kerültek egymással a ringben.
Végülis az oka az volt a sztori szerint -hogy leütötte Tanaka-t miután elnyerte tőle a címet-, hogy senki sem szólt neki, hogy címmeccs lesz. Egy hétre rá azonban Awesome, még az ezredforduló előtt vissza is nyerte bajnoki címét a New York-i White Plains-ben ugyanúgy heti adáson. Ezután egy meccs elejéig fellélegezhetett Awesome, ugyanis a következő ppv-n a Guilty as Charged adáson nem más ellen ment, mint Little Spike Dudley ellen! Hihetetlen, de volt pont, amikor maga Spike uralta a meccset, de a brutalitásban, és persze asztalokban bővelkedő meccset megnyerte a bajnok, miután nem kevesebb, mint öt, azaz 5 asztalba vágta bele Awesome a 68 kilós Dudleyt. Ezután folytatódott a feud Tanakával, amikor Tanaka összeállva Tommy Dreamerrel tag teamben legyőzte az Impact Players-t (Justin Credible-t és Lance Strom-ot) az ECW tag team övekért. A címeket Awesome és Raven szerezték meg tőlük egy márciusi heti adáson, ami egy 3 way tag team meccshez vezetett a Living Dangerously ppv-n. Ugyanezen a ppv-n volt egyébként egy rögtönzött meccse is Kid Kash-el, amikor megjelent Simon Diamond és Kid Kash meccse előtt a ringben, és közölte, aki meg akar halni, maradjon csak nyugodtan a ringben, de aki élni akar…s ebben a pillanatban nekiugrott Kash, majd kezdetét vette a rögtönzött meccs, amit persze a bajnok megnyert rövid időn belül. Aztán nem sokra rá következett a main event, amiben Awesome-ék elvéreztek, amikor Tanaka roaring elbowjából szokás szerint már nem tudott kirúgni nemezise. A tag team öveket végül visszanyerték az eliminációs meccsben eredeti gazdáik az Impact Players.
2000. április 14-én a wrestling történelem egyik legdöbbenetesebb, legváratlanabb, és leghihetetlenebb momentuma történt meg Mike Awesome utolsó hivatalos ECW szereplésén. Történt ugyanis, hogy Mike tárgyalásokat kezdett el folytatni a WCW-val egy esetleges szerződésről természetesen igen kedvező anyagi kondíciók mellett. Awesome, aki az üzleti ügyeit mindig saját maga intézte, úgy döntött, hogy belemegy egy igen csúnya átigazolásba, és faképnél hagyja a szervezetet, amely naggyá tette őt. A hiteles, és erős bajnok, aki épphogy helyreállította az ECW presztízsét, megadta a kegyelemdöfést az egykoron tündöklő hardcore wrestling szervezetnek, amikor meglepetésre debütált a WCW Nitron még ECW bajnokként egy Awesome bomb-ot adva Kevin Nash-nek. Paul Heyman sokáig vívódott, hogy hogyan tovább, és végül döntése nyomán bekövetkezett a wrestling világ egyik leghajmeresztőbb fricskája. Heyman kötelezte a WCW-t, hogy az ECW övet még egy utolsó meccsen veszítse el a bajnok! Az ominózus estén Awesome kiállt az őrjöngő ECW fan-ek elé a WCW biztonsági főnökének az oldalán, hogy megvívja utolsó címmérkőzését. De ki ellen fogja vajon a címmecset vívni? Egyszer csak megszólalt a lélegeztetőgép sípolása, felcsendült egy ismerős zene majd megjelent a titantronon Tazz!! Tazz, aki a WWF alkalmazásában állt megverte a WCW alkalmazásában álló Mike Awesome-ot, hogy megszerezze az ECW bajnoki címet! A meccsről szót sem érdemes ejteni, Tommy Dreamer közbeavatkozott egy DDT-vel, majd Tazz bevitte submission mozdulatát Awesome-on -a tazzmissiont, aki feladta, és örökre elveszítette élete legnagyobb bajnoki övét, és ezen túl már soha nem is aratott semmilyen komolyabb sikert a pankrációban!
Tazz hírhedt meccsük után egy rövid promoban közölte, hogy mi a véleménye Awesome lépéséről, de az életben persze semmi problémája nem volt vele, szerinte csupán rosszkor hozott rossz döntést, de emiatt nem kárhoztatta. Nem úgy mint Joey Styles a pár évvel későbbi 2005-ös ECW One Night Stand adáson, amikor Júdásnak, az ECW árulójának titulálta Mike-ot. Valóban nevezhetjük aljas lépésnek az átigazolást egy bizonyos szemszögből, ugyanis hiteles bajnok nélkül maradva a szervezet már egyébként sem húzta volna sokáig. A sors iróniája, hogy nem sokkal volt rövidebb életű még a hátra lévő idejében, mint a WCW. Eric Bischoff tervbe vette, hogy Awesome -a híres Alundra Blayze féle WWF női öv kidobásához hasonlóan- jelképesen a szemétbe dobja az ECW övet egy Nitron, ami egy igen fájdalmas szúrás lett volna a hardcore szervezet amúgy is megrongyolódott voodoo babáján. Így a WCW revansot vehetett volna a 6 évvel azelőtt történt incidens miatt, amikor Shane Douglas megszerezve az NWA övet kijelentette, hogy ő az ECW bajnok, és onnantól fogva lett független a szervezet. Mondhatjuk, hogy a kisebbik konkurenciát legyőzte a WCW, de mi a helyzet a WWF-el? Hogy engedhette, hogy aktív pankátora Tazz nemhogy megjelenjen egy ECW heti adáson, de meg is nyerje annak bajnoki címét ráadásul egy semmitmondó, jellegtelen meccsen? Paul Heyman hogy gondolta mindezt, pláne hogy a WWF pont a TNN TV csatornával tárgyalt, ami az ECW heti adásait közvetítette, és persze nem sokra rá a Raw is War oda is költözött az ECW helyére a USA Network-ről.
Nyílt titok volt, hogy a WWF a maga attitude korszakában összedolgozott az ECW-val. Ezt bizonyítják a WCW ellenes sztorik, promok mindkét szervezetnél hasonlóképpen, illetve a két szervezet rostere közötti migráció. A WWF egyáltalán nem tekintette konkurenciának az ECW-t, csupán nagyon jól kihasználta a fan-ek WCW-val szembeni gyűlöletét, és így azok a WWF mellé álltak, amikor hirtelen a nagy visszatérő Tazz nagy mellénnyel ordította, hogy ő az ECW bajnoka! Tegyük hozzá, hogy pár napra az ominózus esemény után Tommy Dreamer elvette tőle az övet, de a WWF elérte célját, és jónéhány fant szerzett magának az extrém földről.
Azonban az ECW-nak ebből mi volt a haszna? A válasz: nagy semmi. Bosszút állhattak a gyűlölt wrestling szervezeten, Bischoff-on, és egy-két estére patetikus hangulatot adtak az ECW-nak, ámde ez már sovány vigasz volt számukra. Masato Tanaka hamarosan elhagyta a szervezetet, és visszatért Japánba, ámde nem utoljára találkozott régi nagy ellenségével…
2000. október 6-án láthattunk utoljára heti adást a TNN-en, mely után a WWF Raw is War költözött a Harcore TV helyére. A WWF segítsége ellenére az ECW 2001. áprilisában csődöt jelentett.
Awesome döntéséhez, hogy elhagyja az ECW-t hozzájárult az is, hogy Heyman el volt maradva a fizetésekkel, és sajnos ez a bajnokot is érzékenyen érintette, ezért nézett biztosabb munkaadó után a WCW-ban. Kérte, hogy rendezzék az elmaradt fizetéseket, addig nem ír alá újabb szerződést érthető módon, és mivel a WCW anyagi biztonságot tudott nyújtani, az adandó alkalommal megragadta a bizonytalanságból a kiugrási lehetőséget. Bármelyik pankrátor hasonlóan cselekedett volna, aki két gyerekes családapa, s ez már nem a becsületről szólt, hanem egyszerű, és ésszerű anyagi megfontolásról.
Awesome-ot az Eric Bischoff/Vince Russo féle érában a New Blood sztoriban meghatározó faktorként akarta használni a WCW, de nagyobb szerepet ezen túl mégsem kapott, ámde számos hardcore meccsben szerepelt, amikkel még meg-megvillant új szervezeténél is. Eredetileg Rhino-t, Lance Storm-ot, és Awesome-ot akarta a WCW, hogy segítségükkel építsék újra a gyengélkedő szervezetet. A New Blood sztori persze befuccsolt, de Awesome végül a WCW-ban maradt egészen az utolsó napig. Hozta itt is a megszokott színvonalat, persze erősen lebutítva a WCW akkor már ’family entertainment’ színvonalára, de még ez is elég volt ahhoz, hogy rövid időn belül nagy népszerűségre tegyen szert. A WCW közönség minden meccsén kikövetelte az asztal használatát, amit készséggel megadott új rajongóinak.
Debütálása után Billy Kidman segítségére kelt a fiatal könnyűsúlyú pankrátor Hulk Hogan elleni feud-jában, sőt május 1-én le is győzte Hogant a Nitron. Az első néhány feudja közül a Kevin Nash, és DDP elleni feudja volt kiemelkedő, és Kanyonnal volt egy emlékezetes pillanata, amikor a májusi Slamboree ppv-n a Ready to Rumble féle 3 szintes ketrec legalsó szintjének tetejéről ledobta Kanyont a bevonuló rámpára. Ezután kapta a ’Carrier Killer’ becenevet Awesome, amiért tolószékbe juttatta a sztori szerint a meleg wrestlert. Komolyabb feud-ja ezután Scott Steiner ellen volt a U.S. bajnoki övért, s gyakorlatilag ez volt az egyetlen olyan feud, ahol esélye volt Mike-nak valamiféle rangosabb bajnoki övet szerezni. A 2000-es Bash at the Beach ppv-n ütközött meg a két power wrestler az övért, de a meccs véget ért, amikor a commissioner Ernest ’The Cat’ Miller bejött a ringbe, és véget vetett a meccsnek, miután Steiner a Cat által betiltott Steiner Recliner mozdulatot bevitte Awesome-on. Ezután volt egy tournament az övért, amelynek a döntő küzdelme Awesome és a szintén frissen debütált valós életbeli barátja; Lance Strom között jött létre a július 18-i Nitron, ahol Storm aratott végül győzelmet, ezzel végleg elütve Mike-ot a kevés dicsőségtől is, amit kaphatott volna a WCW-ban. Storm ezután nevezte el nem hivatalosan a U.S. bajnoki címet Canadian bajnoki övnek, és érdekes módon nem sokkal később összeállt Awesome-al, és Elix Skipper-rel az oldalukon megalakították a Team Canada nevű stable-t. Innen jött a ’Canadian Career Killer’ beceneve Awesome-nak, holott a pankrátor Floridai volt, és semmi köze nem volt Kanadához…
Meg kell említeni sajnálatos módon, hogy Awesome-nak volt még egy elég rossz gimmickje is, mielőtt a Kanadai heel stable-t erősítette volna. Pontosabban kettő is. Először a ’The Fat Chick Thriller’ Mike Awesome néven futott 2000 derekán, amely nevet azért érdemelte ki, mert a szerepe szerint az erősen túlsúlyos nőkre kezdett el bukni. Ezután azonban ennek tetejében fölvette a ’70s Guy gimmicket, ami abból állt, hogy 70-es évekbeli jampi öltözetben, napszemüvegben, ’Szombat esti láz’ féle bevonuló discozenével áldották meg, és egy elfuserált színes oldschool busszal járt minden adásra, amit elneveztek rendkívül kreatív módon Awesome Love Mobil-nak. A Fall Brawl ppv-n legyőzte Jeff Jarrett-et meglepetésre, és furcsa, de épp ezzel a karakterével alkotta a legjobb feud-ját Vampiro ellen, s így a Mexikóban hírhedté vált pankrátorral nagyon jó meccseket hoztak össze. Küzdelmük érdekessége, hogy Vampiro pont Awesome ellen vívta meg utolsó meccsét a WCW-ban, amikor egyik meccsük alatt egy valóban talán túl látványosra sikeredett top rope Awesome bomb-nak köszönhetően lesérült. Az Insane Clown Posse is csatlakozott a feud-hoz, ami egy handicap meccshez vezetett köztük és a ’70s Guy között, ahol szintén láthattunk egy nem túl szép sérülést, amikor egy Running Awesome bomb-ot kapott be Shaggy 2 Dope a Love Mobil busz tetejéről, ahonnan a mozdulat után lecsúszott a szerencsétlen, és a betonon landolva csúnyán összetörte magát.
A Németországi Millenium Final ppv-n Mike megnyerte a 20 emberes battle royalt, és az év végén egy igen szerény Ambulance meccsben kerekedett felül Bam Bam Bigelow-n a Starrcade-en. Ezek után állt össze Awesome a nem sokkal előtte még ellene küzdő Storm-al, és dobta végre a szörnyű 70-es évekbeli langyos gimmicket, de sajnos később már nem nyújtott semmi különlegeset, kiemelkedőt. A Filthy Animals ellen volt a Team Canada-nak feud-ja, amelyben egy hair vs hair meccset hoztak össze Awesome is Billy Kidman között. A meccsük előtt a Team Canada megtámadta Kidmant, aki így nem tudott kiállni a meccsre, ezért Konnan helyettesítette (aki mellesleg kopasz volt), és le is győzte Awesome-ot, aki így ’elveszítette’ hosszú haját. Ezután, mintha Sámsoni erő lakozott volna hajában, a háttérbe szorult Awesome, és csupán Storm-ot segítette néhány meccsében, és semmi érdemlegeset nem nyújtott ezen túl. Utolsó meccsét a WCW-ban az utolsó Nitron, 2001. márciusában Stormmal az oldalán, a tag team bajnokok Palumbo és O'Haire ellen vívta, amit elvesztettek a ’kanadaiak’.
Elég erős lenne Mike Awesome-ot Bret Hart-hoz hasonlítani, de egy érdekes párhuzamot mindenképp lehet vonni a két pankrátor átigazolása között. Hart-hoz hasonlóan a WCW egyszerűen azért szerződtette Awesome-ot, hogy az ne legyen a másik szervezetnél. Mindenestre érdekes, hogy utolsó ECW-s meccsén a fan-ek kifújolták, kigúnyolták, megalázták, és Awesome a középső ujjával búcsúzott el szervezetétől, amely naggyá tette őt. Ellenben Mick Foley-t, de még Tazz-t is nagyobb tisztelettel búcsúztatta el az extrém közönség anno, és Awesome WCW-s debütálása alkalmával is a középső ujját láthattuk virítani a képernyőn a fan-ek nem túl meleg fogadtatásából kifolyólag. Nyilvánvaló hogy a pénz miatt szerződött új szervezetéhez, de ezek után mindenki eldöntheti a saját értékrendje szerint, hogy megérte-e.
Miután a WWF felvásárolta a WCW-t Awesome 2001-ben meglepetésre debütált június 25-én a WWF-ben, pont egy nappal a King of the Ring ppv után, (miután Booker T is megjelent az adáson a közönség nem kis sokkjára.) Awesome Test és Rhyno hardcore címmeccsébe avatkozott közbe, mégpedig abban a pillanatban, miután Rhyno (az egyébként nagyon kemény hardcore meccs végén) egy gore-al éppen hogy legyőzte ellenfelét. Egy vascsövet, illetve egy durva Awesome bomb-ot kapott Rhyno egy létrára, és a 24/7 szabálynak megfelelően a bírónak le kellett számolnia a 3-at, amivel döbbenetre Mike Awesome a Madison Square Garden-ben megszerezte a WWF-et megszálló renitens kívülállóknak az első WWF bajnoki övet. Az Invasion sztori kezdetét vette. A WWF utolsó nagy sztorijában Awesome Lance Storm-mal állt össze tag team-be, hasonlóan, mint a WCW végnapjaiban, és Christian és Edge ellen volt egy rövid feud-juk, melynek kiteljesedésében a két csapat az Invasion ppv-n ütközött meg, ahol a volt Team Canada most már nem a WCW, hanem Paul Heyman mellé állva az ECW színeiben veszített. Előzőleg még egy Smackdown! heti adáson elvesztette Awesome Hardcore övét Jeff Hardy ellen. Az Invasion után Awesome sajnos ismét háttérbe szorult, és nem igen szerepeltették ezek után, csak B show-kon és TV-ben is nagyon ritkán lehetett látni ezen túl. 2001. novemberében keresztszalag szakadást szenvedett, de csak hetekkel később műtötték meg. Miután felépült sérüléséből nem használták semmilyen sztoriban, vagy feud-ban, és a Smackdown rosterre draftolták a nagy embert. Az új brand-ben is ritkán szerepeltették, majd 2002 szeptemberében elbocsátották a WWE-ből.
Awesome a WWE-ben eltöltött időszakáról rendkívül negatívan nyilatkozott, mert állandóan segget kellett volna nyalnia, amihez nem igazán fűlött a foga, és valószínűleg ezért nem kapott semmiféle pusht. Azt mondta, hogy hihetetlen milyen politikai csatározások voltak mindig a színfalak mögött, és emiatt utálta az egészet. Mindenki egymás ellen áskálódik, és hátba szúrják egymást, ezért szinte fellélegzett, amikor megtudta, hogy elbocsátják.
Ezek után a független szervezeteknél nézett új állás után Mike, és természetesen tárt karokkal fogadták mindenhol. Hova máshova is vezethetett uta, mint Japánba? Az All Japan Pro Wrestling-el kötött szerződést még 2002 novemberében, majd volt egy rövid futása az MLW-ban (Major League Wrestling), ahol legyőzte például Samoa Joe-t egy igen szolid meccsben, és a szervezet bajnoka is lett kemény 10 perc erejéig legyőzve Satoshi Kojima-t, de utána rögtön elbukva a bajnokságot Steve Corino ellen. Ugyanennél a szervezetnél újra meccselt Masato Tanaka-val is, de ebben az időszakban elhízott kissé a Gladiator (itt ezen a néven futott újra), és nem jó küzdelmet láthattunk. Azonban 1 év múlva már összekapta magát, és a Zero One nevű japán szervezetnél meccselhettek egyet újra, ahol a tét Tanaka NWA United National Heavyweight Championship öve volt. Nagyon kemény ütközet volt újfent, és talán a legdurvább a szék, illetve faasztal emberi fejre mért ütéseinek mennyisége, illetve ereje miatt. Itt egyébként Tanaka megvédte övét végül.
Awesome tiszteletét tette az indy érában még pl. az FIP (Full Impact Pro) nevű wrestling szervezet debütáló show-ján, ahol Justin Credible-t, és New Jack-et győzte le, és természetesen az NWA-TNA-ben is láthattuk rövid ideig 2003-ban.
2005-ben Mike Awesome utoljára megvillantotta régi önmagát, amikor az ECW One Night Stand adáson életében utoljára megütközött nemezisével. Paul Heyman erre az adásra sikeresen összehozta az eredeti ECW roster számos azóta szétszéledt oszlopos tagját, de az hogy az azóta teljesen más utakon járó párost újra összehozta egymás ellen, az hihetetlen, de nagyszerű volt! Az eredeti old scool ECW fan-ekben élénken élt a rossz emlék, s természetesen erős heat-el fogadták a visszatérő „árulót”. A meccs atmoszféráján erősen lehetett érezni a nosztalgikus, emelkedett hangulatot, és amint egymásnak esett újra a két nagy ellenfél, valószínűleg mindkettejükben a felszínre tört a régi tűz. Awesome már közel sem nézett ki úgy, mint fénykorában, lefogyott 270 fontra (122 kilóra), de teljesítményében ez javított csak a wrestlingén, ugyanis elhízottan a 2003-ban nem alakított sajnos ugyanúgy, mint annak idején az ECW-ban, vagy éppen a WCW-ban. A léc magasra volt téve, de ezt nemcsak ő, hanem Tanaka is megugrotta, és nemcsak a fan-ek, hanem még a pankátorok, és kritikusok szemében is az est show stealer meccsét hozták össze ők ketten, pedig azon az estén láthattunk egy nagyon jó Sabu-Rhyno meccset, és a főmeccsben egy elég betegre sikeredett hardcore küzdelmet a Dudley Boys, és Tommy Dreamer & Sandman csapata között. Awesome és Tanaka meccsét a közönség az elismerő ’This match rules!’ kántálással jutalmazta. Awesome az adás után elégedett volt a meccsével, habár panaszkodott, hogy alulfizették szerinte a munkáját, s ezért csalódott is volt, azonban a wrestling fan-ek utoljára kaphattak a több mint 10 éve tartó nagyszerű feud-ból.
Awesome 2006-ben jelentette be visszavonulását a wrestlingtől, és ingatlanokkal kezdett el foglalkozni, illetve több időt szeretett volna tölteni családjával. A visszavonulás okának még megemlítette, hogy szerinte alulfizették a One Night Stand adáson, és csak akkor fog visszatérni valaha is, ha megfizetik rendesen.
2007. február 19-én, 1 évvel ezelőtt Michael Alfonso a saját maga ellen vívott meccsben maradt alul, amikor azon a szombati napon barátai felakasztva találták meg saját házában. A pletykák szerint utolsó éveiben felesége Delisa nem érezte jól magát a házasságában, válni akart és fizikai konfrontációba is keveredett férjével, amiért Alfonsot lecsukták egy időre. Miután szabadult, úgy döntött 42 évesen véget vet életének. A japán kultúrát magáénak érző Alfonso lehetséges, hogy a szégyen miatt lett öngyilkos, ugyanis az egykoron dicső pankrátor folyamatosan lecsúszott, és talán ez válthatta ki belőle az érzést, ami tragédiájához vezetett.
2007. február 20-án ez ECW on Sci-fi heti adás elején a WWE egy fél perces ’In memory’ állóképpel megemlékezett a pankrátorról. 
|